Kémiai anyagszerkezeti vizsgálat mutatta ki, hogy a Berlinben eredetiként árult faldarabok legnagyobb része hamisítvány – hangzott el egy sajtóbeszélgetésen Alex Klausmeierrel, a berlini fal történetével foglalkozó emlékhely igazgatójával. A beszélgetésre abból az alkalomból került sor, hogy november 9-én lesz a fal ledöntésének 25. évfordulója.
A berlini fal elnevezés nem egészen pontos – mondta a kutató. A berlini jelző azért nem, mert a 155 kilométer hosszú határépítményből 112 kilométer a városon kívül húzódott, a fal pedig azért nem helytálló, mert a határzár többnyire többszörös drótkerítés-rendszer volt, ami a vasbetonnal ellenben nem korlátozta a határőrök látóterét.
A történelemben ismert falrendszerektől az különbözteti meg a berlini falat, hogy nem betolakodóktól védett, hanem a mögötte élőket zárta el a külvilágtól, miután félő volt, hogy elnéptelenedik az NDK. 1949-től a fal kiépítéséig nagyjából hárommillióan menekültek az NDK-ből Nyugatra, a legtöbben Nyugat-Berlinen keresztül.
A Nyugat-Berlint bezáró határőrizeti rendszert 1961. augusztus 13-án hajnalban kezdték építeni a keletnémet munkásőrség és néphadsereg egységei. A falat folyamatosan fejlesztették, leginkább a csaknem négy méter magas L-alakú vasbeton elemek jutnak eszébe az embereknek róla. Ilyen panelekből 70 kilométer hosszú szakaszt emeltek őrtornyokkal és a kettő közti halálsávon elhelyezett akadályokkal.
A fal több mint 90 százalékát megsemmisítették 1990-ig, a vasbeton elemeket szétdarabolták és útépítéseken használták fel, például a Balti-tenger partján fekvő Wismarhoz vezető autópályán. Civil kezdeményezésre több helyen leállították a munkát, hogy emlékként valamennyit megőrizzenek az utókor számára a hidegháborús megosztottság jelképéből – írja az MTI.
