Nagyvilág

Mégsem sértette meg a litván és észt légteret az orosz gép

A holland védelmi minisztérium módosította azt a korábbi közleményét, hogy két F-16 típusú holland harci repülőgép "befogott", azaz közrefogott és egy ideig kísért egy orosz szállító repülőgépet, mert az behatolt Észtország és Litvánia légterébe. Az orosz cáfolatot követően kibocsátott új holland változat szerint az orosz gép csupán e légtér "közelében" repült.

A korábbi holland közlés szerint a szerda esti incidens során az Iljusin típusú (IL-76-os) orosz gép Kalinyingrád felé kanyarodott el, miután észlelte, hogy befogták. Ez az orosz terület két NATO-tagállam, Lengyelország és Litvánia között terül el, nincs követlen kapcsolata az anyaországgal.

Ezek után az orosz védelmi minisztérium cáfolta, hogy légtérsértésről lett volna szó. A TASZSZ jelentése szerint a minisztériumban közölték: “2014. november 12-én az orosz légierő IL-76-os katonai szállítógépe tervezett repülést hajtott végre Pszkovból a Kalinyingrádi területre. A repülés az előre kijelölt útvonalon történt a Balti-tenger semleges vizei felett, mégpedig a légtérhasználatról szóló nemzetközi szabályok szigorú figyelembe vételével”.

Ezután látott napvilágot egy második, a csütörtök esti órákban kiadott holland közlemény, amely már úgy fogalmazott: az orosz gép nemzetközi légtérben repült Kalinyingrád irányában, de a két F-16-os közrefogta az IL-76-ost, amikor az megközelítette az észt és litván légteret. Az orosz szállítógép nem behatolt be a balti államok légterébe, nem közölte viszont repülési tervét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik