[Napi Gazdaság] A Közbeszerzések Tanácsához (KT) még nem érkezett meg a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. pályázati felhívása annak a négy autópálya-szakasznak a megépítésére, amelyekre korábban meghívásos pályázat keretében kértek ajánlatokat. Ha ezen a héten sem jut el a felhívás a KT-hez, úgy a Közbeszerzési Értesítő jövő heti számában sem jelenik meg. A fellebbezési lehetőség miatt a tendereztetés több héttel is csúszhat, így fennáll a lehetősége annak, hogy idén már nem sikerül kiválasztani a kivitelezőket. Nem jelent meg a Közbeszerzési Értesítő mai számában a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek az M3-as, a két M7-es és az M70-es autópályák továbbépítésére vonatkozó felhívása. Nagyházi Gyulától, a KT sajtóreferensétől megtudtuk, hogy az NA Rt. még el sem küldte az ezen útszakaszok építésére szóló előminősítéses nyílt közbeszerzési eljárás részvételi felhívását. Az NA Rt.-től nem sikerült megtudnunk, hogy miért késik a felhívás közzététele, hiszen olyan pályaszakaszokra vonatkozna, melyeknek előkészítése a meghívásos pályázaton már megtörtént. Ha az NA péntekig sem juttatja el a KT-hez a felhívást, úgy az értesítő jövő heti számában sem jelenhet meg.
Ajánlott videó
- 23:50 Dúró Dóra az arcuk kitakarása nélkül kitette Pride-on részt vevő autista gyerekek képét az oldalára, aztán törölte a fotót
- 21:47 Brasch Bencéék válnak
- 21:17 Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító repülőgép Franciaországban, tizenegyen meghaltak
- 21:00 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 28.
- 20:40 Kanada a 90+2. percben lőtt góllal lett a foci-vb első nyolcaddöntőse
- 20:09 Történelmi mélyponton a Velencei-tó vízszintje: Agárdon 47 centit mértek
- 20:00 Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 19:26 70-120 millióért viszik az átlagos balatoni ingatlanokat
- 19:21 Végignézhette az egyik gyermek édesapja a bükkábrányi halálos autóbalesetet
- 19:21 A foci-vb legnagyobb szenzációja lenne: a svéd rúdugrófenomén szerint hamar elvéreznek Mbappéék
- 18:22 Elsőfokú vízkorlátozás lép életbe Pátyon
- 18:12 Egri Viktor: Amelyik futballista nem úgy öltözik, mint Várkonyi Andrea, az annyit is ér
- 19:07 Sárgul a muskátli levele: ezek lehetnek az okok
- 18:08 Százéves Hollywood trollkirálya, akinek még a Star Wars sem volt szent – Mel Brooks karrierje képekben
- 17:38 Putyin: Oroszország nehéz időket él át
- 13:38 Rétvári Bence szerint alibi volt a kihelyezett kormányülés a Pride miatt
- 23:50 Dúró Dóra az arcuk kitakarása nélkül kitette Pride-on részt vevő autista gyerekek képét az oldalára, aztán törölte a fotót
- 13:37 A Védvonal vezetője megvonta a hétvége mérlegét
- 16:20 Hatos lottó: itt vannak a június 28-i nyerőszámok
- 13:09 Új szelek fújnak: Kunetz Zsombort behívták a közmédiába
- 09:49 Vona Gábor nyílt levelet írt Magyar Péternek: Népszavazást követel egy kérdésben
- 16:57 Szerdáig marad a pokoli hőség, csütörtökön érkezik a hidegfront
- 14:35 Elzárja a pályát egy meghibásodott InterCity, ezért késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon
- 15:04 Összehangolt keresés indult egy eltűnt idős férfi után, de már csak a holttesét találták meg
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
