[FN,MTI-Eco] A Dow Jones 52,23 pontos (0,6 százalékos) veszteséggel nyitott szerdán. Az index kedden 94,60 pontos, azaz 1,06 százalékos visszaeséssel 8824,41 ponton zárt. A Nasdaq 10,26 pontos, azaz 0,76 százalékos veszteséggel kezdett szerdán. A nyitás utáni lejtmenettel a Nortel okolható, aki a vártnál alacsonyabb árbevételt jelzett. A Nortel árfolyama 1,10 dollárra csökkent a nyitás előtti internetes kereskedelemben a tegnapi áró 1,23 dollár után. A Boeing mai árfolyamát befolyásolhatja, hogy az óriásvállalat 26 ezer dolgozóját tömörítő szakszervezet arra szólította fel tagjait, hogy ne fogadják el a cég által kínált idei bérjavaslatokat. Ez egy fokkal növeli a sztrájk esélyét a világ legnagyobb repülőgépgyártó vállalatánál. A Boeing - amely tagja a Dow Jones index kosarának - kedden 37,03 dolláron zárt a New York-i tőzsdén. A Hewlett-Packard - amely kedden zárás után közölte gyorsjelentését - 14,57 dollárra drágult a nyitás előtti Instinet internetes kereskedelemben a keddi záró 14,21 dollárról. A Compaq Computer felvásárlását nemrég befejező társaság negyedéves vesztesége ugyan több, mint kétmilliárd dollár lett, egyszeri tételek nélkül azonban nyereséget tudott kimutatni, s tartotta korábbi nyereségvárakozásait.
Ajánlott videó
- 03:33 Botrány: amíg nem távozik az elnök, nem térnek vissza a szerb vízilabdahősök
- 21:38 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.08.
- 21:36 „El a kezekkel a magyar sporttól!” – a sportegyesületek az összeférhetetlenségi szabályok visszavonását követelik
- 21:13 Ruff Bálint: Nem látják az emberek, hogy mekkora a rom az Orbán-rendszer után
- 20:54 Hogyan folytathatnád az életedet, ha anyád megvakul?
- 20:48 Várhegyi Attila lett a Fidesz kommunikációs igazgatója
- 20:37 Haaland elárulta, hogy viszonyul a Manchester City kínos ügyéhez
- 20:34 Elszabadult egy forgalmi vita az Üllői úton: egy nő több mint 100 méteren át cipelte a motorháztetőbe kapaszkodó taxist
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 19:23 Tordai Bence és Jakab Péter visszakapja a képviselői tiszteletdíjukból levont, milliós büntetéseket
- 19:06 Nobel-díj: Anne Carson épp sepregetett, amikor megcsörrent a telefonja
- 18:55 „Ne csókolgasd már szolgaian a seggét!” – Ronaldo nem hagyta annyiban a beszólást
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 18:58 Ezzel árthatunk legtöbbet ősszel a szobanövényeinknek
- 18:34 Rekord: Soha ennyi magyar nem nyaralt Horvátországban, mint idén
- 15:05 „Orbán azt mondta: ez a két ember Budapesten nem kaphat állást” – egy feketelistás igazgató számvetése a NER 16 évével, 2. rész
- 12:28 Árpa Attila Rákay Philipnek: Lehet, nem „loptatok”, de vajon minek számít, ha tízszeres szorzóval szórjátok magatoknak a gázsit?
- 19:58 Dráma Törökországban: három emeletet zuhant a lift a kosárcsapattal
- 18:49 86 millió forintból vendégelték meg a határon túli NER-sajtót luxusszállodákban
- 13:28 Tovább erősödik az El Niño, egyre közelebb vagyunk a csúcshoz
- 14:36 Újraindult a Népszabadság – itt vannak az első cikkek
- 15:38 Szálasi Ferencet idéző Mi Hazánk-képviselő miatt tört ki a balhé Vecsésen
- 18:55 „Ne csókolgasd már szolgaian a seggét!” – Ronaldo nem hagyta annyiban a beszólást
- 15:13 Magyar Péter: Kisrendőröket már meggyanúsítottak az aranykonvoj-ügyben
- 11:59 Kubatov Gábor egyetért a Fradi-ultrákat kiosztó Magyar Péterrel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
