Nagyvilág

Misztikus fekete ruhás nő járja Amerika útjait

A nő fekete árnyként járja az utakat. Valaki szellemnek tartja, mások profétának. Senkivel nem áll szóba – derül ki a BBC riportjából.

A közösségi médiában „nő feketében” néven vált ismertté, és a követői szerint már több mint 1600 kilométert megtett. Az útja során senkivel nem áll szóba, így a BBC Newsnak sem nyilatkozott. Azt azonban kiderítették, hogy Elisebeth Polesnak hívják, háborús veterán két gyermeke van. Bátyja szerint az utóbbi években vesztette el a férjét és az édesapját is, és nem ez az első alkalom, amikor vándorútra indult. Mindemellett a pontos okát nem lehet tudni, hogy miért is rója az országutakat.

A közösségi oldal 64 ezer követője és az út szélén összegyűlt emberek is próbálnak magyarázatot találni a misztikus jelenségre. Amikor megérkezett úti céljához Winchesterbe, rendőrségi védelem alá kellett helyezni, hogy a tömeg ne zaklassa. Arra kérte a rendőröket, hogy mondják meg az embereknek, hogy hagyják békén, és tartsák tiszteletben ezen óhaját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik