Nagyvilág

Erős földrengés okozott riadalmat Japánban

6,8-as erősségű tenger alatti földrengés volt Japán keleti partjainál, mintegy 165 kilométerre a fő szigeten, Honsún található Ivaki várostól. A hatóságok szökőárriasztást adtak ki, de két órával később vissza is vonták.

Az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint a közép-európai idő szerint pénteken 21 óra 22 perckor – helyi idő szerint szombat hajnalban – történt a földmozgás, amelynek fészke tíz kilométeres mélységben volt – derül ki az MTI tájékoztatásából.

A hatóságok Ivate, Fukusima és Mijagi prefektúrára adtak ki szökőárriasztást. Két óra múltán aztán lefújták a riadót, tekintve, hogy maximálisan 20 centis szökőár alakult ki a veszélyeztetett térségben. Jelentősebb kárról, sérülésről nem érkezett jelentés.

A 2011-es katasztrofális földrengés kiváltotta cunaminak Isinomakiban volt a legtöbb halálos áldozata. Akkor a Richter-skála szerint 9-es erősségű pusztító földrengés és az általa kiváltott több tízméteres szökőár 15 884 áldozatot követelt a szigetországban, 2636 embert a mai napig eltűntként tartanak nyilván. Négyszázezer építmény pusztult el, több mint 260 település semmisült meg. A katasztrófa után összesen 470 ezer embert telepítettek ki otthonából, közülük 267 ezren a mai napig ideiglenes lakhelyen élnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik