Nagyvilág

Szélesre tárhatják a pokol kapuit Izraelben

Lerombolta az izraeli hadsereg annak a két palesztin házát, akiket a megölt izraeli tinédzserek elrablásával és megölésével vádolnak. A bűntényért felelősnek megnevezett Hamász arra figyelmeztetett, hogy bármiféle izraeli támadás szélesre tárná a "pokol kapuit".

Lerombolta az izraeli hadsereg hétfő éjjel annak a két palesztin férfinak a házait, akiket a három holtan megtalált izraeli tinédzser elrablásával gyanúsítanak – jelentette az AFP francia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva.

Visszatértek a házrobbantáshoz

A június 12-én elrabolt fiatalok holttestét hétfőn találta meg az izraeli hadsereg. A zsidó állam hatóságai már röviddel az emberrablást követően közölték, hogy vizsgálatuk szerint a bűntényt két, a radikális palesztin Hamász szervezethez tartozó fegyveres követte el, de a tetteseknek nyomuk veszett.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Emberi jogi szervezetek már felhívták a figyelmet arra, hogy Izrael visszatérni látszik ahhoz a gyakorlathoz, hogy lerombolja a merényletek elkövetésével gyanúsítottak házait. A hadsereg utoljára 2005-ben hajtott végre ilyen akciót.

Fellánglhat az erőszak

A holttestek megtalálását követően összeült az izraeli nemzetbiztonsági tanács, hogy áttekintse a helyzetet. A testület hétfő éjjel órákon át ülésezett Benjámin Netanjahu miniszterelnök rezidenciáján, de végül semmilyen döntés nem született. Netanjahu előzőleg kemény fellépéssel fenyegette meg a Hamászt.

Ezzel párhuzamosan Számi Abu Zuhri, a Hamász szóvivője kijelentette: “Ha a megszállók fokozzák az erőszakot vagy háborút indítanak, azzal szélesre tárják a pokol kapuit”.

Az izraeli hatóságok az emberrablások óta 420 palesztint tartóztattak le a Jordán folyó nyugati partján található palesztin területen, és 2200 épületet kutattak át. Öt palesztin meghalt az átfogó műveletben.

Egy fiatal palesztin férfi kedd hajnalban meghalt az észak-ciszjordániai Dzsenín térségében, egy palesztin menekülttábor elleni izraeli razzia során. Ez az eset azonban feltehetően nem kötődik az emberrablások miatt kezdett hadművelethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik