[MTI] A Handelsblatt című német gazdasági-pénzügyi lap Magyarország központi bankjának főnöke a titkosszolgálat munkatársa volt címmel és Járai Zsigmond a nemzeti bank függetlenségéért küzd felcímmel közölt cikket keddi számában. Mint a lap fogalmaz, Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a korábbi kommunista titkosszolgálat besúgói közé tartozott. Neve ott szerepel azon a 11 fős listán, amelyet az illetékes parlamenti bizottság a napokban közzé akar tenni. Járai már bevallotta, hogy az állami fejlesztési bank vezető munkatársaként mindenek előtt jelentéseket írt külföldi útjairól. Kényszerítették a belügyminisztériummal való együttműködésre, hangsúlyozta a nemzeti bank főnöke. A Handelsblatt megállapítása szerint Járai igen-igen jó társaságban van. A lista átfogja az összes fontos politikai tábor képviselőit, köztük a jelenlegi szocialista miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, valamint Martonyi János és Boros Imre (volt) minisztereket is. A tekintélyes német lap úgy véli: a jelenleg ellenzékben lévő konzervatívok rohamra indulnak a bizottság szocialista és liberális tagjainak azon szándéka ellen, hogy a vizsgálati eredményeket a listával együtt közöljék. Független jogászok a lista közlése mellett törnek lándzsát. A vita része az őszi helyhatósági választások előtti csatározásoknak. Személyi konzekvenciák még nem láthatók. Járai jegybankelnök, pénzügyminiszter a konzervatív miniszterelnök, Orbán kormányában időközben az intézmény függetlenségének védelmezőjeként szerzett nevet magának - írta a Handelsblatt, majd a központi bankról szóló törvény módosítása körüli vita rövid ismertetése után így folytatta: a Medgyessy-kabinet bírálata mindenek előtt a jegybank ama meghirdetett célja ellen irányul, hogy a forint erős váltási árfolyamán keresztül a drágulás mértékét minél hamarabb a maastrichti kritériumok szintjére vigyék. A kormány attól tart, hogy a központi bank politikája növekedést gátló hatással jár. Magyarország 2004-ben akar EU-tag lenni, 2006-2007-ben pedig az eurózónához csatlakozni - közölte a Handelsblatt. Lapkommentárokat összefoglalva a német napilap cikkének végén egyebek között megállapította: az írások szerzői azért marasztalják el a vizsgálóbizottság listáján szereplő személyeket, mert úgymond hibát követtek el azzal, hogy nem idejekorán, s nem maguk tárták elő kapcsolataikat az akkori titkosszolgálattal.
Ajánlott videó
- 19:02 A Fradi nemzetközi trendet hozott az NB I-be új mezével, de lesznek-e követői?
- 18:59 Ezt az elfogadhatatlan magatartást nem hagyja büntetlenül a vb-bronzérmes csatár
- 18:53 Magyar Péter: Megérkezett az első süllyesztendő bárka Paksra
- 18:47 Úszó-Eb: Kós Hubert fölényesen győzött 200 háton
- 18:16 Újra mértékletes vízhasználatot kér minden fogyasztótól a Fővárosi Vízművek
- 18:13 Brutális bukás után életveszélyes sérülés a pályakerékpáros Budapest Grand Prix-n
- 18:04 Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon
- 17:35 Zelenszkij: 26 települést szabadítottunk fel az orosz megszállás alól
- 17:23 Kiemelt beruházásként, 6 milliárdból építit a kormány a dunai fenékküszöböt Paksnál
- 16:59 Tóth Gabi szerint újabb „felkoncolás” indult ellene: „Mintha rajtam lehetne megtorolni az elmúlt évek minden sérelmét”
- 16:36 „Még mindig nem hiszem el, hogy elmentél” – Lionel Messi szívszorító levélben búcsúzott el édesapjától
- 16:03 2-3 millió euróért távozik a Barcelona magyar válogatott kapusa
- 16:00 Pixel Watch 5: vérnyomásminta- és inzulinrezisztencia-trend követést ígér a Google új okosórája
- 16:00 Itt a Pixel 11-széria: hátlapi újdonsággal és barátibb árakkal mutatkoztak be a Google idei csúcstelefonjai
- 16:00 Pixel 11 árak: ennyibe kerülnek itthon a Google új okostelefonjai és okosórái
- 10:37 Így lopta ki a röviditalokat egy férfi az Aldiból
- 11:08 Mutatjuk, milyen állatok tűnnek fel éjszaka a magyar kerti tavaknál
- 11:26 Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt
- 07:30 Kvíz: Micimackótól a Valahol egy lányig – tudod folytatni az ismert Bródy-dalszövegeket?
- 08:07 Figyelmeztetnek a szakértők: veszélyes telefonnal fotózni a napfogyatkozást
- 12:59 Nyolcmilliós sérelemdíjat kapott a férfi, akit úgy elvertek a börtönőrök, hogy ki kellett venni a lépét
- 15:01 Vida Kamilla: Magyar Péter nem engedi, hogy elfelejtsük Orbán rendszerét
- 14:40 Tóth Vera Tóth Gabiról: Ő most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát, csalódását és dühét
- 15:55 A Legfőbb Ügyészség szerint indokolatlan volt és adatvédelmi problémákat is felvet, hogy az NKA-ügyben lefoglalták a Fidesz összes szerverét
- 09:43 Menet közben ugrott ki négy utas egy ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál, nem sokkal később kigyulladt a jármű
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
