Nagyvilág

Közel 100 milliárd forintnyi heroint foglaltak le Grúziában

Az ország történetének legnagyobb kábítószerfogását könyvelhették el júliusban a grúz hatóságok: az Afganisztánból származó heroin feketepiaci értéke ugyanis eléri a 400 millió dollárt.

Alekszandr Csikaidze egy parlamenti meghallgatáson elmondta, hogy a kábítószer a táliboktól származik, és szállítási célállomása Európa lett volna. A grúz rendőrség tájékoztatása szerint egy Azerbajdzsán felől érkező teherautóban 2,79 tonna folyékony heroint találtak. Az illegális szert 93 darab 30 literes műanyaghordóban tárolták. Az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek két grúz állampolgárt – közölte a rendőrség.

Az amerikai külügyminisztérium friss jelentése szerint Grúzia az Ázsiából Európába irányuló drogcsempészet útvonalán található. A többnyire Afganisztánból származó kábítószert Iránon és a Dél-Kaukázuson át Oroszországba, Törökországba vagy Nyugat-Európába szállítják.

Grúziában a korábbi legnagyobb drogfogás tavaly júliusban volt, amikor a rendőrség 116 kilogramm heroint talált egy Örményországból érkező teherautóban.

Az amerikai külügyminisztérium említett jelentése szerint a határellenőrzés 2013-as szigorításának és a hatóságok nyomozáshoz való proaktívabb hozzáállásának köszönhetően “drámaian” nőtt Grúziában a drogfogások száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik