Nagyvilág

Lemondott a perui kormányfő

Elfogadta René Cornejo perui kormányfő lemondását Ollanta Humala államfő és a távozó miniszterelnök helyére az eddigi munkaügyi minisztert, Ana Jarát nevezte ki.

A leköszönő miniszterelnök a közvetlen környezetét érintő politikai botrány nyomán döntött a távozás mellett. Egyik tanácsadóját az a vád érte, hogy pénzt ajánlott Cornejo egyik politikai ellenfelének lejáratásáért cserébe. Az államfő a történtek napvilágra kerülését követően leszögezte: az “ilyen típusú gyakorlat” kormányában nem megengedett.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Humala 2011. júliusi hivatalba lépése óta Ana Jara már a hatodik kormányfő. A 46 éves ügyvédnő egyben Peru történetének harmadik női miniszterelnöke.

Humala jelentősen csökkenő népszerűsége miatt június végén már változtatott kormánya összetételén: leváltotta külügy-, belügy-, valamint a közlekedésért felelős miniszterét.

A három éve megválasztott államfő népszerűségi mutatója júniusban mindössze 21 százalékon állt. A felmérések szerint az ásványkincsekben gazdag dél-amerikai ország lakossága leginkább a bűnözés és a korrupció miatt elégedetlen a politikai vezetéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik