Nagyvilág

Álhírt közölt a népszerű bulvárlap

Légből kapott hírt jelent meg a The Sunban arról, hogy az arizonai Lake Havasu City városában lebontanának egy híres hidat, helyén pedig drogtanyát hoznának létre. Valójában a hidat idén nyáron felújítják.

Az amerikai város vezetőinek közlése szerint a brit bulvárlap hétfői számában jelenik meg a hamis hír korrekciója, és a hírek szerint a bulvárlap egy tudósítót is a helyszínre küld, hogy írjon valódi sztorit a hídról. A lap online felületéről már eltávolították az álhírt, amelyben azt írták, hogy a rossz állapotban lévő hidat elbontják, a területen pedig a drogturizmusból jelentős bevételeket remélve egyfajta menedéket hoznak létre marihuánahasználók számára.

Lake Havasu City képviselői szerint “arculcsapásként” érte őket, amikor először meglátták a cikket, különösen annak fényében, hogy éppen idén nyáron tervezik a híd fejlesztését több mint 600 ezer dollár (137 millió forint) értékben, aminek köszönhetően várhatóan legalább 40 évvel meghosszabbodik az élettartama.

A London Bridge-nek nevezett híd eredetileg a Temzét ívelte át a brit fővárosban, egészen 1968-ig, amikor Robert P. McCulloch, Lake Havasu City alapítója meg nem vette a hidat London városától az új település számára. A szerkezetet Londonban szétszerelték, majd új helyére szállították, ahol 3 év alatt újra összeszerelték. A London Bridge ma Arizona állam egyik fő turisztikai látványossága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik