Nagyvilág

Fasiszta taktikával élnek a szakadárok

Az ukrajnai terrorellenes művelet parancsnoksága szerint a lázadók az úgynevezett „felperzselt föld” módszert követik.

Az ukrán katonák felszabadították a Donyeck megyei Avgyijivka települést, és megkezdődött Ilovajszk megtisztítása az “oroszországi zsoldosoktól”, illetve Pervomajszk visszavétele – közölte szerda reggel a terrorellenes művelet parancsnoksága, amely szerint a szakadárok a “felperzselt föld fasiszta” taktikáját alkalmazzák, amikor feladják a megszállt kelet-ukrajnai városokat.

“Nekünk béke kell, nekik káosz”

A törzskar tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a települések felszabadításakor a katonák szándékosan nem vetik be a rendelkezésükre álló nehézfegyvereket, tüzérséget és légierőt, hogy ne legyenek polgári áldozatai a hadműveletnek. “A katonák szándékosan kockázatot vállalnak, hogy megóvják a gyerekek, a nők és az egyszerű polgárok életét” – közölte a parancsnokság. A közlemény hangsúlyozza, hogy a katonák “saját házaikat, iskoláikat szabadítják fel”, viszont az oroszországi terroristák, a Csecsenföldről, Szerbiából és Oszétiából érkezett zsoldosok nem fognak a Donyec-medencében élni.

“Nekünk béke kell, nekik káosz. Ezért készek arra, hogy gyerekeket, családjainkat gyilkolják, rombolják városainkat, falvaiknak és gyárainkat, bűncselekményeket hajtsanak végre a Kreml utasítására” – áll a parancsnokság közleményében.A “terrorellenes” erők sajtóközpontja arról tájékoztatott, hogy az ukrán katonák állásait az éjjel aknavetőkkel lőtték, majd hét harckocsival támadták meg Gyibrivka településnél. A központ közlése szerint az éjjel az ukrán fegyveres erők egy katonája sem esett el.

Ellentmondó hírek egy lelőtt gépről

A Donyeck megyei adminisztráció szerint az elmúlt egy nap alatt 19 civil vesztette életét és 31-en sebesültek meg a Donyeck megyében folyó harcok következtében. Szemtanúk közben arról adtak hírt, hogy a szakadárok lelőttek egy ukrán katonai repülőgépet a Donyeck megyei Harcizk település fölött. Helyi lakók arról számoltak be, hogy hat-hét ejtőernyőst láttak kiugrani az eltalált gépből.

Olekszij Dmitraskivszkij, a “terrorellenes művelet” szóvivője később újságíróknak nyilatkozva cáfolta a gép lezuhanását. Mint mondta, a katonai repülőre Buk típusú légvédelmi rakétával lőttek rá, de sikerült kitérnie a rakéta elől, és épségben földet ért. A szóvivő szerint a helyi lakosok a “fehér foltokat” láthattak az égbolton, azokat vélték ejtőernyőknek. Az incidensről a szemtanúk által közzétett fotókon olyan fehér foltok láthatók a levegőben, amelyek valóban nagyon hasonlítanak ejtőernyőkre.

A hónap eleje óta heves harcok folynak a “terrorellenes” erők és a szakadárok között Délkelet-Ukrajnában a két megyeközpont, Donyeck és Luhanszk városok térségében, valamint a két megye határvidékén.

Nem támadnák az oroszbarát városokat

Pavlo Klimkin üdvözölte az Oroszország ellen bejelentett újabb európai uniós és amerikai szankciókat. Az ukrán külügyminiszter washingtoni látogatásán nyilatkozott helyi idő szerint kedd este a Reuters hírügynökségnek.

A politikus az interjúban támogatta azt a gondolatot, hogy nemzetközi konferencia keretében vessenek véget a több hónapja tartó erőszaknak Kelet-Ukrajnában. Hozzátette, hogy a kérdést megvitatta John Kerry amerikai külügyminiszterrel is. Klimkint kétnapos látogatása során fogadta Joe Biden alelnök is. Hangoztatta, hogy csupán politikai megoldással lehet felszámolni a kelet-ukrajnai konfliktust, amelyben az oroszbarát erők nagy területeket tartanak ellenőrzésük alatt az orosz határ közelében, és számos nagyvárost is, többek között Donyecket és Luhanszkot.

“Nem fogjuk támadni az ilyen városokat”, mert az emberi áldozatokkal járna – mondta. Hangoztatta, hogy az ukrán hatóságok az ellenőrzést a politikai folyamat révén szerzik majd vissza a városok felett, és “nem a megtámadásukkal” – ígérte a kijevi diplomácia vezetője.

Most az oroszokon sor

A tervezett politikai rendezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy készek nagyobb szabadságot biztosítani a régióknak, ami együtt járna a nagyobb, felelősséggel is. Emellett több politikai, gazdasági jogokat is kapnának ezek a régiók. Klimkin szerint most Oroszországon a sor, hogy befolyást gyakoroljon a “terroristákra”. (Kijev terroristáknak nevezi a szakadárokat.)       

“Most Oroszországon a sor, hogy visszavonja a terroristák vezetőit, akik mind orosz állampolgárok, és akiknek a kapcsolata az orosz titkosszolgálatokkal egyértelmű” – állította Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.

A Reuters beszámolt arról is, hogy kedden az ukrán kormányerők és a felkelők harcában többtucatnyi civil, katona, fegyveres halt meg a Kijev által erőltetett hadműveletben. Donyeck központjába tüzérségi lövedékek csapódtak be. A településen megközelítőleg egymillió ember lakott a háború előtt. A helybeliek attól tartanak most, hogy csapdába esnek a város irányába nyomuló ukrán hadsereg és a lázadók közötti csatákban – írta a brit hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik