Gyakori tapasztalatom, hogy nem csak a politikusok ragadtak benne a választási kampányban, hanem a hazai politikai elemzés is. Kézenfekvő lenne erre azt mondani, hogy egy elemző azzal dolgozik, amit a politikából megjelenítenek a politikusok, vagy ahogyan az általuk megtestesül. Ezzel azonban három további dolgot is mondunk: egyrészt megelégszünk a politikai cselekvésre mint beszédre való fókuszálással. Másrészt így főleg Magyar Péter politikai testén át reprezentált politikát tekintjük elemzés tárgyának. Harmadrészt a jobban megragadható (virális kormányfői Facebook-posztok) mellett kevésbé figyelünk a kevésbé megfoghatóra, mégpedig arra, amiről tudjuk, hogy valójában ez lesz a lényegi dolog: mégpedig a kormányzás maga.
Pedig kellene rá figyelnünk, mert Magyar Péter és Fidesz/KDNP(-frakció) univerzumában hónapok óta semmi új nem történik. Van egy miniszterelnök, aki hétről hétre pörgeti a megszégyenítés nyelvét és aktusait, mely megszégyenítésre szintén a megszégyenítés a válasz. Magyar mellé immáron a Fidesz/KDNP-frakció is (vissza)illeszkedik ebbe az új-régi nyelvi rendbe, így alkotnak ők együtt egy, a társadalom egy részétől egyre jobban elszakadó univerzumot. Ma főleg ez reprezentálja a politika valóságát, erre készülnek reels-ek, ennyit lát és tapasztal a fogyasztók egy nem csekély hányada.

Ennek megfelelően ezek az újabb összecsapások sem hazánk jövőjéről szólnak. A Fidesz-KDNP-frakción túllépni nem csak elegancia lenne, hanem logikus erőforrás-allokáció is.
Ebben az írásban ezért inkább annak igyekszem mögé nézni, hogy szemben az elvárásokkal és a várakozásokkal, miért is nem (tud) forradalmi (lenni) a Tisza közpolitika alkotása?
