A második legjelentősebb amerikai légitársaságnak, az United Airlines-nak(UAL) a jelek szerint nem kell csődvédelemért folyamodnia: hétfőn vezetősége a műszaki kiszolgáló személyzet jelentős részével elvi egyetértésre jutott utóbbiak bérének csökkentéséről. A megállapodás véglegesítésére csak csütörtökön kerül sor - jelentették be. A sajtó szerint a műszaki állomány mintegy 15 ezer tagját képviselő szakszervezet állapodott meg, miután a hét végén a csőd szélén álló társaság légi kiszolgáló személyzetének nagy többsége is - összesen mintegy 15 ezer dolgozó - beleegyezett bérének átlag 18 százalékos csökkentésébe. Ez a mérséklés évi 410 millió dollár megtakarítását tenné lehetővé. Az UAL számára - felszámolását elkerülendő - egy 1,8 milliárd dolláros gyorssegély szövetségi garanciája szükséges, amit azzal remél megszerezni, hogy 5,2 milliárd dolláros megtakarítási tervet vázol az elkövetkezendő öt és fél esztendőre. Ennek jelentős és fontos részét képezik a bércsökkentésről szóló megállapodások. A légitársaságnál összesen 37 ezren dolgoznak műszakiként, földi kiszolgálóként. Esetükben a fizetések csökkentésével az United Airlines 700 millió dollárt tudna megspórolni.
Ajánlott videó
- 04:43 Három eladó lakást néztünk meg Terézvárosban: íme egy bérházi, egy Star Wars ihlette és egy 259 millió forintot érő lakás
- 03:27 49 éve nem látott ilyen támadót az európai klubfoci
- 21:59 Hollandia leállítja a külföldről történő örökbefogadást
- 21:06 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 22.
- 21:04 Ebben az őrült világban nincs megnyugtatóbb, mint Kevin Costner kalapban
- 21:03 Sürgetés helyett már csak ráérősen várjuk a Bridgerton júniusi folytatását
- 20:51 Nem tagadták a külügy elleni orosz hekkertámadást a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén
- 20:45 Az Európa Liga döntőjében kapott ki először a Bayer Leverkusen
- 20:31 Közel 20 szexjelenete volt már a brit színésznek, elmondta, miért nem vállal be több ilyet
- 20:10 A Fradi női kézicsapata ripityára verte az ellenfelét és ezzel bajnoki címet nyert
- 19:52 Orbán Viktor beszédet mond a Békemeneten
- 19:32 Így fest majd Liam Hemsworth Ríviai Geraltként a Vaják új évadában
- 19:31 Verőcei hajótragédia: Megtalálták az eltűntként keresett 19 éves fiú holttestét
- 19:27 A kormányhivatal szerint nem kell bezárni a gödi Samsung-gyárat, ahol szerda este tüntetők blokkolják a bejáratokat
- 19:27 José Mourinho szerint a VAR-szobában eldöntik, mikor akarnak lest látni
- 16:13 A Kutyapárt beint „a köztévé politikai Mónika show-jának”, és nem vesz részt a vitán
- 15:17 Robert Fico nincs szállítható állapotban, orvosi konzílium dönt a továbbiakról
- 17:52 Republikon: Karácsony vezet, Szentkirályi a második
- 16:26 „Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója” – reagált a Sándor-palota a DK vádjaira
- 19:27 A kormányhivatal szerint nem kell bezárni a gödi Samsung-gyárat, ahol szerda este tüntetők blokkolják a bejáratokat
- 15:06 Eladó Szálasi Ferenc egykori csobánkai otthona
- 11:32 Csúnyán átverték a nőt, aki tengerre néző szállodai szobát foglalt
- 18:22 Visszalépett a Fidesz polgármesterjelöltje, Mága Zoltán öccse az egyetlen induló Tiszabőn
- 16:14 100 ezer alatti telefonokkal érkezik hazánkba a világ negyedik legnagyobb mobilgyártója
- 14:20 Szarvasborjakat akart fotózni, megölte a tehén a férfit
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!