Nem vár kamatcsökkentést a jegybank monetáris tanácsának mai ülésétől a lapunk által megkérdezett elemzők többsége, amit elsősorban a forintra nehezedő nyomás mérséklődésével, a regionális folyamatokkal és az illetékesek nyilatkozataival magyaráznak a szakértők.
A Napi Gazdaság által megkérdezett hét makroelemző közül hat szerint nem változtat mai ülésén az irányadó kamatokon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. A jegybankárok két héttel ezelőtt a soron kívüli ülésen 50 bázisponttal csökkentették az alapkamatot, amit akkor a forint túlzott erősödésével magyaráztak. Egy héttel ezelőtt az MNB megtréfálta a piacot: az 50-100 bázispontos kamatvágást prognosztizáló elemzői várakozásokkal ellentétben nem módosult a kamatszint. A szakértők közül többen is következetlennek nevezték a jegybank legutóbbi döntését, ugyanis a forint nem gyengült számottevően, sőt a jegybank elnöke által meghatározott 238-242 forintos sávon is kívül volt az eurókurzus.

Ajánlott videó
- 12:46 Nyolc jel, ami alapján be lehet azonosítani a mesterséges intelligenciával generált képeket
- 12:33 Anyja szerint nem miatta lett Kossuth-díjas Lackfi János
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két inkább a kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:24 Az Allee lett az Év Bevásárlóközpontja – ünneplés és kuponnapok márciusban
- 12:08 Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 11:22 Agglomeráció: eddig tart az új lélektani határ távolságban
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:51 Ez lehet a Xiaomi eddigi legkülönlegesebb telefonja
- 10:43 Orosz biztonsági vezető: Egy orosz régió sincs biztonságban az ukrán drónprogram fejlődése miatt
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 07:38 Amerikai bíró: Azonnal újra kell indítani az Amerika Hangja működését
- 05:55 Valami nagyon nem stimmel a Jobbik ajánlásaival, több jelöltnél erős a csalásgyanú
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 09:10 Schilling Árpád: Gratulálok minden Kossuth-díjasnak, akik csöndesen, megbújva vagy lelkesen, röfögve vettek részt a NER kiépítésében
- 08:16 Katalin hercegné két hároméves kislányt is boldoggá tett, miközben az Ír Gárdával ünnepelt
- 08:22 Meghalt Dávid Sándor, a magyar sportújságírás meghatározó alakja
- 11:03 Ki nyer majd? Tisza-győzelem után is lehet Fidesz-többség? – a 24.hu-n elérhető a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora
- 10:02 30 millió forint pénzbüntetésre ítélték Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét
- 10:27 Gáspár Bea: Evelin nagyon rosszul viseli a netes támadásokat
- 09:03 Már azért is felpofozta a kisgyermekeit egy apa, ha azok rászóltak, hogy ne bántsa az anyjukat, vagy nem öblítették le vízzel a hátát fürdéskor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!