Újabb egy hétig folytatódhat a lottóőrület Magyarországon, bár a játékosok már kezdenek kifulladni. A múlt szombati sorsolás után sem találtak olyan szelvényt, amelyen mind az öt kihúzott nyerőszámot beikszelték volna. A jövő héten így már kétmilliárd 340 millió forintot ér a főnyeremény. Mint Somorai Lászlótól, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatójától a Népszabadság megtudta: a múlt héten 14,3 millió alapjátékot regisztráltak, ami valamivel kevesebb a két héttel ezelőtt mértnél. A társaság mindazonáltal 16 millió forinttal 3,18 milliárd forintra tudta növelni heti árbevételét. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a hatos lottón minden idők második legnagyobb nyereménye, 513 millió 196 ezer forint várt a fogadókra. Az ötössel ellentétben viszont e hét végén egy szerencsés játékos elvitte a hatos főnyereményét.
Az ötösön elvileg még több mint fél évig lehet próbálkozni a nyerő számkombináció eltalálásával, a nyereményalap ugyanis kerek egy éven át halmozódhat. Ezt követően az összegyűlt pénzt 80-10-10 arányban felosztják a négyesek, a hármasok és a kettesek között.
Addig is hízik a kasszája a Szerencsejáték Rt.-nek, amely úgy döntött, hogy a kormány helyett kifizeti a Kossuth téri ideiglenes műjégpálya üzemeltetési költségét, 50 millió forintot.
Az ötösön elvileg még több mint fél évig lehet próbálkozni a nyerő számkombináció eltalálásával, a nyereményalap ugyanis kerek egy éven át halmozódhat. Ezt követően az összegyűlt pénzt 80-10-10 arányban felosztják a négyesek, a hármasok és a kettesek között.
Addig is hízik a kasszája a Szerencsejáték Rt.-nek, amely úgy döntött, hogy a kormány helyett kifizeti a Kossuth téri ideiglenes műjégpálya üzemeltetési költségét, 50 millió forintot.
Ajánlott videó
- 16:00 Gyógynövénnyel kezelte saját sebét egy orángután
- 15:56 Válasz Online: a Mi Hazánk EP-listavezetője Csák János tárcájának köszönheti, hogy nem rúgták ki a Magyarságkutató Intézettől
- 15:50 Ötven évnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön: nem egy sonkás szendvics okozta a fiatal énekesnő halálát
- 15:41 Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából
- 15:29 Európa lábon lőtte magát az elektromosautó-őrülettel, amiből Magyarország jöhet ki győztesen
- 15:25 Hőség: már 24 fok felett is kötelező védekezni a munkahelyeken
- 15:23 Már androidon is elérhető a YouTube nagy újítása
- 15:10 Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját
- 15:04 Ezt a potyagólt élete végéig emlegetni fogja a Gyirmót kapusa
- 15:03 Erekció lett a vége, pedig mást vártak a Viagrától
- 15:02 Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
- 15:01 Megújult Herceghalom vendégcsalogató szállodája
- 14:55 Megyeri Csilla a VV-s műsorvezetésről: Amikor a főszerkesztő felhívott, és közölte a hírt, sikítottam
- 14:42 Cseresorral működött a rettegett betörőbanda, amíg hűvösön voltak a vezéreik
- 14:41 Magyarország és Örményország újra nagykövetséget nyit egymás területén
- 07:05 Next Top Model Hungary: A zsűrit is megosztotta, hogy két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni az aktfotózáshoz
- 07:54 Kétszer mondta el szóról szóra ugyanazt a felszólalást a parlamentben a fideszes Halász János
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 13:04 Ezzel számolhat júliustól, aki sört venne a boltban
- 08:22 „Végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs”
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 06:30 Egy Facebook-csoportban tudta meg, hogy pasija egyszerre 80 nővel csalta
- 11:01 Nagy kormányzati beavatkozás jön a gyógyszertáraknál - mi lesz a betegekkel?
- 07:28 Ferrari-pilóta büntetése miatt változott a Miami Nagydíj végeredménye
- 06:25 A NAV kórházak ellen indított végrehajtási eljárást
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!