A Magyar Nemzet értesülései szerint Karl Joseph Rauber vatikáni nuncius tiltakozó levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnöknek, amelyben jelezte: Szalay István, az egyházi ügyekkel megbízott államtitkár állításával szemben nem járult hozzá a magyar-vatikáni megállapodás, illetve annak tavaly pontosított szövegének megváltoztatásához . A Kovács László szocialista pártelnök által vezetett Külügyminisztérium (KÜM) ez utóbbit nem tartja hivatalos szerződésnek. A tárca által most kétségbe vont irat egyebek mellett az egyházak kiegészítő támogatásának népszámlálási adatok szerinti elosztásáról is rendelkezik, és nemzetközi szerződés rangjára emeli, hogy egyoldalúan nem lehet változtatni az előző kormány hivatali idejében elfogadott törvényen. Az ügyben ma a Püspöki Kar rendkívüli sajtótájékoztatót tart. Semjén Zsolt, az előző kormány egyházi ügyekkel megbízott helyettes államtitkára szerint a kormány a kiegyensúlyozottság látszatát is feladva, egyértelműen bizonyos szekták szekértolójává szegődött.
Ajánlott videó
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 18:37 Néhány nappal Trump után Putyin is megérkezett Kínába
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
