Mit tudnak az oroszok?
A titkosszolgák?
Meg az egész társaság. Írt egy hajmeresztő sztorikkal megszórt könyvet, ami arról szól, hogy miközben a szovjet katonák elhagyják Magyarországot a ’90-es évek elején, 36 évvel később, idén tavasszal már az oroszok diktálják le a kampány Orbánéknak a Kremlből. És nem hirtelen a váltás, úgy fest, az évtizedek alatt szép lassan szereztek egyre nagyobb és nagyobb befolyást a magyar politikai elitben, hiszen a könyvében az is szerepel, hogy már 2006-ban is Moszkvából pumpálták a feketepénzt a győztes MSZP-kampányba. Ami ránk nézve megrázó, az az ő szemszögükből sikersztori, egyúttal hihetetlen befolyás a titkosszolgálati szinten, illetve ott, ahol mindez a politikával érintkezik. Szóval mi a titkuk?
Van egyrészt náluk egy nagyon profi képzés és egy évszázados hagyomány. Dezinformáció, terjesztés, manipulálás: ennek előzményeit, pszichológiáját és működését már a 20. század közepén kifejlesztették, ezt tökéletesítették később, és hozták át a rendszerváltáson. Oroszországban és Magyarországon is. Ez az alap.
Nagyon érdekes orosz figurák sorjáznak a könyvében: mind azért dolgoztak az elmúlt évtizedekben, hogy a Kreml minél jobban belemászhasson Magyarország ügyeibe. Mi a közös ezekben az alakokban?
Rendkívül okos mind. A legendás maffiavezér, Szemjon Mogiljevics beceneve Brainy Don volt, agyas Don, ő is egy elképesztően intelligens fickó. Tigran Garibjanról (aki Putyin tolmácsaként is szerepel a könyvben, de a legutóbbi időkben az egyik legbefolyásosabb orosz titkosszolgálati hátterű személy Magyarországon – a szerk.) azt mondják az ismerői, hogy nagyon megnyerő is.
Közös jegy az is, hogy mindannyian gátlástalanok. Olyan erkölcsi fenntartások, amelyek egy átlag nyugat-európaiban, de még Közép-Európában is felmerülnek, bennük nincsenek. Gyilkosság, merénylet vagy ezek előkészítése – nekik nem probléma. Az orosz elitben az erőszakhoz való viszony, az emberi élet értéke teljesen más, mint nálunk, ez is magyarázata annak, hogy sokkal tovább elmennek.
Hogy mennyire más az orosz mentalitás, mint a magyar, arra jó példa, hogy nálunk botrány volt abból, hogy Medgyessy Péterről kiderült: a III/II-nek volt a titkos tisztje. Náluk viszont büszkeség, hogy Putyin KGB-ügynök volt, és anno küzdött a Nyugat ellen.
Az „orosz sikerre” az is magyarázat, hogy a mai napig iszonyatos erőforrásokat tolnak a titkosszolgálatokba, sőt a putyini Oroszország idején volt vagy regnáló titkosszolgálati vezetők elkezdték a gazdaság bizonyos részeit felügyelni. Az orosz titkosszolgálatok ott vannak minden orosz állami entitásban, cégben, bankban, médiakonglomerátumban, és van egy olyan eszköztáruk és erőforrásuk, amivel nehezen lehet felvenni a versenyt. Ez azonban nem lehetetlen, semmiképp nem akarom őket ajnározni, hiszen folyamatosan buknak le, mégpedig buta hibákkal, például amikor egy titkosszolga a GRU-központba regisztrálja a kocsiját, hogy odamenjenek a parkolási csekkek. Ráadásul annyira korrupt az orosz rendszer, hogy piti bürokraták fillérekért árulnak mindenféle belső adatbázisokat – akár a dark weben –, amelyeket meg lehet vásárolni.

Vásárolt ilyet valaha?
Nem fizettem ilyenért soha, nem is értek a dark webhez. Hozzám szivárgások jutnak el, amelyeknek nem tudom feltétlenül, mi a forrásuk. Lehet, hogy egy luxemburgi hekker feltört egy orosz adatbázist, és onnan jön valami, de vannak nyugati titkosszolgálatoknak dolgozó hekkerek, etikus hekkerek, és akadnak hazafias ukrán informatikusok, akiknek nincs formális kapcsolatuk a saját országuk szerveivel, de azt gondolják, jobban tudják szolgálni a hazájukat azzal, hogy feltörik az FSZB-t, mintha kimennének egy pisztollyal a frontra, hogy lelőjék őket. A Telegramon is lehetséges vásárolni ilyet, oroszul tudó kollégák mesélték, meg lehetett tudni a határellenőrzési adatbázisból, hogy egy adott személy mikor lépett be Oroszországba, így pedig meg tudod nézni az utazásait. Meg lehet szerezni egy repülőgép utaslistáját, amelyből kiderül, kik voltak ott, ki, ki mellett ült. Szóval ez egy aranybánya.
Visszatérve az eredeti kérdésére: a pszichológiában is nagyon jók az oroszok. Pontosan felmérik, hogy egy célpontot mivel lehet motiválni. Az eszköztáruk pedig széles, ott a szerelmi csapda is, de legtöbb esetben a pénz a csali. Ez végül nem került be könyvbe, de akadt olyan magyar titkosszolgálati vezető, akit a gyanú szerint azzal sikerült megfogniuk, hogy a fia beteg volt, akinek az „orosz barátok” egy posztszovjet országban intézhettek el orvosi kezelést.
„Oroszország fenyegetés. Ez alapvetés egészen az első Orbán-kormány végéig”
Tulajdonképp nem az a normális, ami történt? Az utolsó állampárti miniszterelnök, Németh Miklós mondja azt a könyvben: lehet, „hogy a szovjetek katonailag kivonultak, de közben itt is maradtak. Sőt, a hálózatuk el se hagyta az országot.” Nem az lett volna a fura, ha elmennek szépen mind vissza Moszkvába, és mindent átengednek a nyugatiaknak? Egy nagyhatalomról van szó, amelynek az emberei mindenhol ott vannak, és figyelnek. Miért épp az oroszok tettek volna másképp?
Igaza van, amennyiben úgy értjük a normálist, hogy vannak erdőtüzek, amelyeket próbálunk eloltani, és ugyanígy vannak vonatkatasztrófák, amelyeket próbálunk megelőzni. Az pedig adottság, hogy Oroszország közel van, és rengeteg erőforrást és tudást halmozott fel a titkosszolgálat területén, miközben ott egy olyan birodalmi gondolkozás, amely a cári időkből a Szovjetunión át egészen a putyini Oroszországig folyamatos. Nem is az a kérdés, hogy ez a fenyegetettség létezik-e, vagy sem, hanem az, hogy mit kezdünk vele.
És Magyarország épp ezen a területen nem tett elég erőfeszítést még a többi, egykori vazallus állammal összehasonlítva sem.
A magam részéről a cseh példát tartom előremutatónak, ahol a rendszerváltáskor rögtön volt lusztráció és igazságtétel, eltiltották a volt kommunista funkcionáriusokat és titkosszolgákat attól, hogy magas beosztást töltsenek be. Ennek volt egy olyan pozitív mellékhatása, hogy köztük is voltak olyanok, akik a KGB-nek játszottak, azaz lojálisabbak voltak Moszkvához, mint a saját államukhoz. Azzal, hogy a rendszerváltáskor azokat az embereket, akiknek a legszorosabb orosz-szovjet politikai-szolgálati kapcsolatai voltak, kiiktatták az új vezetésből, ez a kockázat jóval alacsonyabb lett.
És Magyarországon pont ez az, ami nem történt meg. Mert, amikor az MSZP ’94-ben visszatér a hatalomba, a közvélemény az első számú, második számú vezetőkre fókuszált, miközben már feltűnnek olyan figurák, mint Erős János és Puch László, akik nem feltétlenül frontpolitikusok, de erős orosz kapcsolataik vannak. A hálózat így marad itt többek közt. Knopp András nagyon érdekes figura, aki visszatér több érában: MSZMP-sként indul, de minden jel szerint az MSZMP vezetésére kémkedik, aztán Szemjon Mogiljevicsnek, azaz Szeva bácsinak dolgozik (orosz maffiavezér, aki a ’90-es években rendezkedett be Budapesten – a szerk.), végül pedig nemzetközi bűnöző lesz belőle, és az FBI körözési listájára kerül. Moszkvába bekötött figurákról írok, akik a hatalom részei maradhattak. És mégis: nálunk mindössze egyetlen olyan kémügy akadt, ahol egy magyar titkosszolgával szemben a nyilvánosság előtt is felmerült, hogy az oroszoknak dolgozott: Galambos Lajos az, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetője.
Vajon mennyire reális az, hogy a tízmilliós Magyarország elmúlt 36 évében egyetlen egy olyan magyar titkosszolga volt, aki az oroszoknak dolgozhatott? Miközben egyébként a kémvád alól még őt is felmentették.

Abban tehát semmi meglepő nincs, hogy az orosz kémek itt grasszálnak, hiszen egyrészt megtehetik, nincsenek kiszorítva, másrészt Oroszország nagyhatalom, utóbbi pedig már csak olyan, hogy kémkedik, fülel ott, ahol tud, ahol engedik.
Mindig megkapom, hogy miért csak az oroszokról írok.
És miért?
