Kis mértékben felfelé módosította negyedik negyedévi forgalmi prognózisát az amerikai Intel a vártnál jobb ázsiai eladások és a mikroprocesszorok iránti erős kereslet nyomán. A világ legnagyobb félvezető-gyártója 6,8-7 milliárd dolláros forgalmat vár, a korábbi prognózisában 6,5-6,9 milliárd dollár szerepelt. Az elemzői várakozások átlaga 6,74 milliárd dollár. A bejelentést követően az Intel részvényei a New York-i értéktőzsde zárása utáni nem hivatalos Instinet kereskedésben 19,47 dollárra emelkedtek a Nasdaq 18,96 dolláros záróáráról.
Az Intel a harmadik negyedévben 6,5 milliárd dollár árbevételt ért el, a tavalyi harmadik negyedévben 6,54 milliárd dollár volt a bevétele. A tiszta nyereség 686 millió dollár, részvényenként 10 cent volt, az egy évvel korábbi 106 millió dollár, illetve 2 cent helyett.
Az első kilenc hónap forgalma 19,6 milliárd dollár volt a tavalyi első háromnegyed évi 19,56 milliárd dollár után. A tiszta nyereség 2,1 milliárd dollárra nőtt a tavalyi első kilenchavi 787 millió dollárról.
[More on BBC News]

Ajánlott videó
- 18:34 Rekord: Soha ennyi magyar nem nyaralt Horvátországban, mint idén
- 18:26 Aranykonvoj-ügy: Min csúszhatott el Orbán Viktor mesterterve?
- 18:02 Elmagyarázta a BKK, hogy mi ez a sok, fura megoldás Újpesten
- 17:42 Vida Kamilla: Szövetkeznék-e Deák Dániellel a gyilkosos játékban?
- 17:20 Granit Xhaka felfüggesztett pénzbírságot kapott hamis okirat csalárd megszerzése miatt
- 17:12 Pető Péter és a Direkt36 kapta a Népszabadság-díjakat
- 16:53 Kármán András: Az Orbán-kormány „kinyírta” a katát, most korrigáljuk ezt
- 16:00 Fény derült a rejtélyes, 1600 kilométeres marsi felhő titkára
- 15:56 Index-ügy: Megszólalt Magyar Péter Orbánról és Hontról
- 15:43 Mia Goth kizárólagos felügyeleti jogot kért a Shia LaBeouffal közös gyermekükre
- 15:38 Szálasi Ferencet idéző Mi Hazánk-képviselő miatt tört ki a balhé Vecsésen
- 15:33 Hont András lett az Index vezérigazgatója
- 15:20 Fák közé csapódott és meghalt egy fiatal autós Sorokpolánynál
- 15:13 Magyar Péter: Kisrendőröket már meggyanúsítottak az aranykonvojügyben
- 15:05 „Orbán azt mondta: ez a két ember Budapesten nem kaphat állást” – egy feketelistás igazgató számvetése a NER 16 évével, 2. rész
- 08:41 A sportállamtitkár ellen uszítottak a Fradi-ultrák, Magyar Péter kommentben reagált
- 10:58 Jelentés: a bicskei igazgatónak sokkal több áldozata lehet, mint amennyiről tudunk
- 15:05 „Orbán azt mondta: ez a két ember Budapesten nem kaphat állást” – egy feketelistás igazgató számvetése a NER 16 évével, 2. rész
- 05:55 Háromszor kapott diplomata-útlevelet a Fidesz-kormányok idején a most börtönben ülő Bús Balázs
- 15:56 Index-ügy: Megszólalt Magyar Péter Orbánról és Hontról
- 13:28 Tovább erősödik az El Niño, egyre közelebb vagyunk a csúcshoz
- 11:26 Vona Gábor megalázónak érezte, ahogy Az Árulókban viszonyultak hozzá a versenytársai
- 10:39 „A fene nagy empátia közepette engedd meg, hogy azt érezzem, amit” – Rainer-Micsinyei Nóra és Mérő Vera is reagált Török Gábor véleményére Az Árulók kapcsán
- 08:56 Így indokolta Lánczi Tamás a lakásához vitt ávós bőrkabát miatt tett feljelentését
- 08:09 Christa Pike dühös és zavarodott volt, miután magához tért a kórházban a kivégzése után
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!