A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hétfőn visszautasította az európaiak érveit, miszerint acélgyártóik nem kapták már meg privatizálásukat követően a korábbi állami szubvenciókat, melyekre hivatkozva az amerikaiak vámokat vetettek ki számos európai acéltermékre. Ugyanakkor jogtalannak ítélte bizonyos acéltermelők esetében a kivetett amerikai pótvámot. A hétfői WTO-döntés alapján így az Egyesült Államok továbbra is terhelheti pótvámjaival brit, olasz, francia, spanyol és német acéltermékek egész sorát, de az amerikai kormánynak a WTO szerint vizsgálati anyaggal kell szolgálnia az európai acélipari magánosításáról, megítélendő annak korrektsége, vagy ellenkezője.
Az USA márciusban határozta el számos acélipari termék importvámjának esetenként 30 százalékot is elérő emelését, majd a nyáron egyes cikkcsoportokat kivett a vám hatálya alól. Brüsszel a vámokat protekcionista lépésnek minősítette és az ügyet nem sokkal később a WTO elé citálta, orvosolandó azt. A vitarendezési testület ezt követően fel is állt a WTO-ban. Az európaiak válaszlépéseket helyeztek kilátásba, de ezeket az amerikai vámenyhítéskor félretették. Az amerikai piacvédelmi intézkedések bejelentésekor a brüsszeli bizottság úgy becsülte, hogy a vámemelések évente mintegy 2-4 milliárd dollár értékű európai acélexportot érinthetnek kedvezőtlenül.

Ajánlott videó
- 13:11 Elbukott vb-selejtező: Chema Rodríguez egy pillanatig sem gondolt a lemondásra, mert hisz a projektben
- 13:11 Meghan Markle esküvői fotókkal nosztalgiázott a házassági évfordulóján
- 13:08 Tovább csökkent a magyar aranytartalék értéke
- 13:05 Sokkoló adatokkal igazolta a PSZ-elnök, hogy katasztrofális állapotban van a közoktatás
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 11:55 Roncsautóból lőtte ki az élelemmel odacsalt vadmalacokat egy vadász, majd feldolgozta és megette őket
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 11:45 Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
- 11:41 Emelkednek az üzemanyagárak szerdától
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!