Némi levegőhöz jutott a Hamburg labdarúgócsapata a Bundesligában, miután a 9. forduló nyitómeccsén 3-1-re legyőzte hazai pályán a sereghajtó Borussia Mönchengladbachot. Ehhez az is kellett, hogy 1-1-nél, a második félidő elején a vendégektől kiállították Itakura Kót.
Majdnem lehetetlen győzelem
– így adta el a Bild a hamburgi győzelmet.
A lap ugyanis azzal érvelt, hogy szinte lehetetlen távolságokból szereztek gólt a hazaiak. A 11. percben Miro Muheim egy távoli, ballábas bombával szerzett vezetést, ami után azt mondta:
A társak és az edzők is azt mondták, hogy tüzeljek. Tudom, hogy jó a bal lábam. Most elkaptam a fonalat, úgy tűnik, minden bemegy. Miért is ne lőnék tovább?
– idézi a Bild a játékost, aki öt bajnokin három találatnál jár.
A Borussia még az első félidőben kiegyenlített, de Itakura a 49. percben a félpályánál lerántotta ellenfelét, amiért második sárgát kapott. Ezt követte előbb Nandja vezető találata, majd Albert Grönbaek állította be a 3-1-es végeredményt a 70. percben és még Muheimnél is látványosabb gólt szerzett.
A hamburgiak a sikerükkel a nyolcadik helyre ugrottak előre.

