Ha tárgyilagosan akarok fogalmazni: nem biztos, hogy a legjobb pillanatban nyílt meg. Ha nem tárgyilagosan, akkor azt kell mondanom, hogy undorodom az egésztől
– fogalmazott Verebes István a Magyar Közöny című podcast csütörtöki adásában arról, mit gondol az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. „Ahhoz nekem nem kell hatos karton, hogy valakiről megállapítsam, hogy szar ember-e vagy sem” – mondta.
A színész-rendező szerint az ügynökakták megnyitásának időzítése és módja egyaránt elhibázott volt. Különösen azt kifogásolta, hogy a dokumentumokat november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének gyásznapján tették közzé. Lezsák Sándor téves megbélyegzése kapcsán felvetette: honnan tudhatjuk, hogy máshol nem fordultak elő informatikai hibák?
Felelevenítette édesapja esetét is, akiről szintén előkerült egy 6-os karton. Apja 1956-ban úgy kapott útlevelet, hogy vállalta: leírja, kikkel találkozik külföldön. Ennek eleget is tett, 1966-ban viszont megtagadta a további együttműködést. Verebes szerint ez nem csorbított édesapja becsületén.
Verebes azonnal felvette a kapcsolatot Gáti Oszkárral, akinek neve felbukkant a nyilvánosságra került akták között, mert aggódott érte. Megnyugtatta a színészt, hogy őt nem érdekli ez a történet, jó barátjának, jó embernek tartja. De felhívta Vágó István feleségét is, miután a műsorvezető szintén jó barátja volt. Vágótól is azt kérte a kémelhárítás, hogy amikor utazik, jelentsen róla, miket vesz észre, Verebes szerint ezen fölösleges csámcsogni.
A színházi szakember arról beszélt: a kormányzat felelőtlenül hagyta figyelmen kívül az intézkedés súlyos társadalmi és emberi drámáit.
Abszolút pártolom ennek a kormányzatnak az irányzatát. Mindent meg is tettem annak érdekében, hogy az előző rezsim megszűnjön
– szögezte le, a mostani helyzetről viszont úgy vélekedett: „Kapkodás van. Futnak az ígéreteik után.”
A legsúlyosabb gondnak a személyzeti politikát látja, az új vezetés ugyanis meglátása szerint komoly káderhiánnyal küzd, mégis elzárkózik a tapasztalt szakemberek bevonásától.
„Abba kéne hagyni az óellenzék diszkriminálását, mert szakemberek vannak ott, és hülyeséget csinálnak, ha az óellenzéket ebből kizárják, mert nincs emberük, nincs orvosuk, nincs ügyészük, nincs mérnökük, nincs vezetőemberük” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak a korábbi ellenzék mellett akár a Fidesz szakembergárdájára is építenie kellene, félretéve a politikai törésvonalakat.
Ókovácsról is beszélt
A színész-rendező a Magyar Állami Operaház éléről menesztett Ókovács Szilveszter ügyéről is beszélt. Bár vegyes véleménye van Ókovács tevékenységéről, azt elismerte, hogy az egykori főigazgató jelentős eredményeket ért el az Operaház népszerűsítésében. Különösen azt méltatta, hogy vezetése alatt az intézmény sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott. A menesztés módját azonban méltatlannak tartotta.
Szerinte a kormányzatnak személyes egyeztetés útján, kulturáltabb körülmények között kellett volna rendeznie Ókovács távozását, nem pedig nyilvános konfliktussá alakítani az ügyet. „Emberségesebb kommunikációt várok el” – jelentette ki.
Ókovács Szilvesztert a menesztése után lapunk interjúban kérdezte az átvilágítás közben felvetődött problémákról és Nagy Ervin vele szemben megfogalmazott vádjairól.

