Foci

„Életemben már sokkal rosszabbat is átéltem” – mondta a kilenc gólt kapó csapat játékosa

Michael Cuisance
Joris Verwijst/Soccrates/Getty Images
Michael Cuisance
Michael Cuisance
Joris Verwijst/Soccrates/Getty Images
Michael Cuisance

A Como minden idők legnagyobb győzelmét arató olasz csapattá vált a Bajnokok Ligájában. A francia Lens vendégeként lépett pályára szerda este és amikor Anasztásziosz Duvíkasz a hetedik percben vezetést szerzett, még aligha sejthette, mit indít be. A hazaiak úgy tűnt, hogy gyorsan talpra tudnak állni, de a játékvezető visszavonta a tizenegyest, nem sokkal később pedig beindult az olasz henger.

Duvíkasz és Nico Paz is betalált még az első félidőben, de a gólcsap a szünet után nyílt ki. A Lens kettős cseréje mit sem ért a szünetben, az 57. percben már 6-0-ra vezettek a vendégek, végül pedig kilencig (!) meg sem álltak. A hazaiak egyetlen gólját Ruben Aguilar szerezte, így legalább egy becsületgól összejött.

„Szóhoz sem jutok. Csak ez jut eszembe: megalázottság. A csapatnak össze kell szednie magát, ennél jobban kell teljesítenünk. A Bajnokok Ligájában játszunk, tisztelnünk kell ezt az európai kupát, és ma nem voltunk a feladathoz méltók, nem voltunk elég jók. Elnézést kérünk a szurkolóktól” – értékelt a Canal+ műsorában a Lens edzője, Yannick Cahuzac, de a csapat középpályása, Michael Cuisance előremutató nyilatkozatot adott:

Ez mindig lehangoló, profi sportolóként soha nem szeretsz veszíteni, legyen szó kis vagy nagy különbségről. Ez nem vereség, hanem tanulság. Tanulnunk kell belőle, és meglátjuk, milyen karakterű a csapat. Szerintem képesek vagyunk rá. Életemben már sokkal rosszabbat is átéltem.

Kilencgólos meccsével több rekordot is megdöntött a Como, mert az első olasz csapat, amely legalább hétszer talált be idegenben, de 1971 óta is az első csapat, amely 9 gólig jutott vendégként. Arról nem beszélve, hogy az Opta szerint lövéseinek 35 százalékából gól született a mostani BL-szezonban, az eddigi csúcs pedig 24% volt.

Fabregas dühös volt

Hiába a rekordok, a nagy győzelem, Cesc Fabregas vezetőedző ugyan dicsérte csapata játékát, de a bekapott gól miatt így is bosszús volt.

„Dühített, hogy gólt kaptunk, mert épp akkor változtattunk egy kicsit a védekezésünkön, ráadásul a korábbi monacói csapattársa, Ruben Aguilar szerezte. Mondtam neki, hogy életemben nem láttam még ilyen gólt lőni. El kell ismernem, fantasztikus gól volt” – idézte a Sky Sports a szakembert.

A története negyedik Bajnokok Ligája-mérkőzését játszó Como az RB Leipziget és a Manchester Unitedet is 4-1-re kalapálta el, viszont a Feyenoordtól 3-2-re kikapott, így 9 ponttal áll az alapszakasz negyedik helyén.

Kapcsolódó
Nico Paz gólöröme a Lens ellen.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik