Újfajta kibertámadást hajtottak végre több svéd, belga és luxemburgi szupermarketlánc ellen: hackerek feltörték az áruházláncok rendszereit, és egyik napról a másikra megemelték a hűtőszekrények és fagyasztók hőmérsékletét – írja a Guardian.
A svéd Coop áruházlánc hétfőn azt közölte: hat üzletét érintette a támadás, míg az ICA üzletlánc csupán azt közölte, hogy több boljtuk is érintett volt. A holland Ahold Delhaize szerint több tucat belgiumi és luxemburgi szupermarketét érintette a támadás.
Hajnali 1-kor kezdtük el a technikusok mozgósítását. Egész éjjel és délelőtt azon dolgoztunk, hogy lekapcsoltuk az érintett berendezéseket a hálózatról
– mondta Stephan Moelans, a hűtőrendszerek telepítésére szakosodott Sabcobel vezérigazgatója.
Nem ez volt az első eset
Nem most történt az első ilyen, szokatlan kibertámadás. A francia rendőrség októberben közölte, hogy hackerek nagyjából 700 szupermarket hűtőegységei felett vették át az irányítást egy nagyszabású támadás során, amely ahhoz vezetett, hogy több száz tonna hűtött és fagyasztott élelmiszert kellett kidobni.
Az érintettek között volt az Intermarché, a Coopérative U, a Carrefour, a Leclerc és a Monoprix üzletlánc is. Az üzleteknek hatalmas mennyiségű friss húst, tejterméket és fagyasztott terméket kellett kidobniuk, sokuk vesztesége több tízezer eurótól több százezer euróig terjedt.

