Élő Belföld

Magyar jövő héten Berlinbe megy – átszervezik a Magyarságkutatót és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Szokás szerint Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a hétfői parlamenti munka, ahol többek között december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról és a zárt körű tőkealapok tényleges tulajdonosának rejtőzködésének megszüntetéséről vitáznak a képviselők. A felszólalásokat és a vitákat itt közvetítjük!

Bóka: a felelősségre vonás nem fog elmaradni

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar felszólalásában számos olyan dolog hangzott el, amely kimeríti a rágalmazás és a becsületsértés tényállásait, de a mentelmi jog miatt nem kell ezekért bíróság elé állnia.

Mindazok, akik most politikai utasításra járnak el, koncepciós perekhez asszisztálnak, azoknak a felelősségre vonása nem marad el – politikai, jogi és anyagi felelősségre vonásukat nem fogják elkerülni

– mondta, miközben többször megállt a felszólalásában, állítása szerint a miniszterelnök közbeszólásai miatt.

Bóka is beszélt arról, hogy a Fidesz-KDNP-nek is volt ’56-os megemlékezése, amit lengyel barátaikkal tartottak. Hozzátette, hogy nem voltak hajlandóak Baka Andrással és Ursula von der Leyennel.

Arról beszélt, egyetértenek abban, hogy a múlt feltárása és megértése közérdek. Felhozta, hogy a Tisza ügynökaktákról beszél, miközben a szakértők minden alkalommal tisztázzák, hogy ilyen nem létezik. Kétségeit fejezte ki amiatt, hogy a kormány döntése nyomán november 4-én nyilvánosságra hozandó hatos kartonok valóban ezt a közérdeket, vagy aktuálpolitikai célt, „virtuális licselést” fog-e szolgálni.

Gyurcsányozás és költségvetési déjà vu

Rétvári Bencének déjà vu érzése támadt a napokban benyújtott 2027-es költségvetés egyes pontjai kapcsán.

Emlékei szerint Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a 2002-es kampányban arról beszélt, hogy az otthonteremtési támogatás egy jó dolog, amit meg fognak tartani. Szerinte ehhez hasonlóan a Tisza Párt az Otthon Start program kapcsán azt mondta, hogy ami jó, azt megtartják, aztán „három nap alatt eltörölték” a program fix 3 százalékos hitelét.

A KDNP frakcióvezetője azt is felrótta Magyarnak: azt ígérte, a Tisza-kormány az adócsökkentés kormánya lesz, ehhez képest szerinte 8 adónemet vezetett be vagy emelt.

„Semmi nem változik a baloldalon” – jegyezte meg egy újabb Gyurcsány–Magyar-párhuzam előadása után.

Rétvári afelől érdeklődött, hogy nem volt-e egy-két olyan tiszás parlamenti képviselő, aki az utóbbi hetekben vette fel az Otthon Start hitelét, mielőtt a kormány beszántotta volna azt.

Rétvári Magyarnak: Még Gyurcsány meghívására is többen jöttek

Rétvári a miniszterelnök szemére vetette, hogy Szerbiáról ugyan beszélt a választás kapcsán, de Lengyelországról nem, ahol szerinte Magyar „példaképe”, Donald Tusk miniszterelnök „karhatalommal elfoglalta” az alkotmánybíróság épületét.

Megköszönte Magyarnak, hogy gratulált Orbán Anita külügyminiszternek a Szijjártó Péter által előkészített szerződések aláírásához. (Ez nevetést váltott ki a tiszás képviselők padsorai között.)

A KDNP frakcióvezetője azt is felhozta, hogy a miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy meghívta a világ vezetőit a 70. évfordulós október 23-ai ünnepségre.

Hát, hányan jöttek el?

– vetette oda, majd arról beszélt, hogy királyok nem érkeztek, a meghívott államfők közül csak a moldovai köztársasági elnök, a kormányfők közül pedig csak a szerb miniszterelnök jött el az ünnepségre.

„Rettenetesen szomorú, hogy még Gyurcsány Ferenc meghívására is többen jöttek el, mint az ön meghívására” – tette hozzá.

Rétvári: Gyurcsánnyal sem ünnepeltünk, Magyarral és Bakával sem fogunk

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a hozzászólásában arról beszélt: mindig megdöbbentő számára, hogy a miniszterelnök egy felszólalásán belül lemaffiázza az egész Fidesz–KDNP-t, majd „krokodilkönnyeket hullat” amiatt, hogy miért nem ünnepelnek együtt, például október 23-án. Szerinte Magyar a napokban Prágában is (ahol a két ország közös kormányülést tartott – a szerk.) minden írott és íratlan diplomáciai szabályt áthágva felháborító hangnemben beszélt az előző miniszterelnökről. Hozzátette, hogy Gyurcsány Ferenccel sem ünnepeltek együtt, és Magyar Péterrel vagy Baka Andrással sem fognak október 23-án. „Próbáljon meg kevesebbet maffiázni, lehet, hogy önnek is jót tesz” – üzente.

Toroczkai: 18 adónem nő a jövő évi költségvetésben

Toroczkai László elutasította a költségvetés sikerességét, rámutatva, hogy a kormány tervei szerint 18 adónem emelkedik, és mindössze 3 csökken. Kiemelte, hogy az adóbevételek 929 milliárd forinttal növekednek, miközben az adócsökkentés mértéke csupán 264 milliárd forintot tesz ki.

Toroczkai László üdvözölte az ügynökakták megnyitását

Elsőként Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője reagált, aki egyetértését fejezte ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Szerinte 30-40 évvel ezelőtt kellett volna ezt megtenni, és a mulasztásért többek között a korábbi SZDSZ-es politikusokat tette felelőssé.

Ugyanakkor visszautasította Magyar Péter bírálatát a Mi Hazánk október 23-i távolmaradásával kapcsolatban. A frakcióvezető élesen elítélte Ursula von der Leyen jelenlétét a parlamenti megemlékezésen, felidézve az Európai Bizottság elnökének korábbi nyilatkozatát az Európai Egyesült Államok létrehozásáról.

Magyar Péter: Orbán Viktor attól fél, hogy a letartóztatott volt miniszterei beszélni fognak

A miniszterelnök Hankó Balázs, Matolcsy György és Seszták Miklós ügyére utalva Orbán Viktor kijelentését idézte. Szerinte a volt kormányfő azért aggódik a miniszterei letartóztatása miatt, mert attól tart, hogy megszegik a maffia hallgatási törvényét, és vallomást tesznek ellene.

Magyar Péter visszautasította a volt kormányfő állítását, miszerint a Tisza a jobboldal felszámolására törekedne. Kijelentette, hogy a kormány nem a jobboldalt, hanem a szervezett bűnözést, a gazdasági ragadozók rendszerét és a politikai maffiát számolja fel lépésről lépésre.

Magyar: Első külföldi vezetőként gratuláltam a szerb Diáklista győzelméhez

Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a múlt heti cseh–magyar kormányülésen elkezdték a Budapestet, Prágát és Varsót összekötő nagy sebességű vasútvonal előkészítését. A több tízmilliárd eurós beruházás 3 órára csökkentené a Budapest–Prága- és 5 órára a Budapest–Varsó-menetidőt.

Magyar Péter bejelentette, hogy jövő héten népes miniszteri küldöttség élén Berlinbe utazik a német kancellárhoz, szerda este pedig Dublinban tárgyal az Európai Unió 26 állam- és kormányfőjével. Beszédében kiemelte, hogy Magyarországnak megbízható és hű szövetségesként jelenleg erős nemzetközi barátai vannak.

Egyben gratulált a szerb Diáklista választási győzelméhez is, akiknek elmondása szerint első külföldi vezetőként gratulált a győzelmük után.

Az élet nagy rendező: 141 képviselőjük lett. 53 százaléknál is többet értek el. Innen is gratulálok nekik!

– mondta.

Magyar Péter: A hatalom nem leplezheti tovább a múltat

Magyar szerint a rendszerváltás óta egymást követő kormányok kivétel nélkül elszabotálták az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, és az iratokat politikai manipulációra használták. Kijelentette, hogy a mostani döntéssel 36 éves adósságot törlesztenek az áldozatokkal és családjaikkal szemben.

Elismerte: az 1956-ban és a rendszerváltáskor megsemmisített dokumentumok miatt a héten nyilvánosságra kerülő iratok nem lesznek teljesek. Ennek ellenére hangsúlyozta: a hiányos adatok sem adhatnak okot arra, hogy a hatalom tovább leplezze a múltat.

2027 februárjáig közzéteszik a beszervezési dossziékat is

Az ügynökakták feltárása 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig tart, amikor a beszervezési dossziékat is közzéteszik – közölte Magyar Péter. A miniszterelnök felidézte, hogy a Kádár-rendszer állambiztonsági apparátusa a félelemre és zsarolásra építve fordult a saját népe ellen.

Getto Józsefre emlékeztek

95. életévében elhunyt Getto József, SZDSZ-es rendszerváltó politikus, aki az első szabad választásokat követően egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja.

Forsthoffer Ágnes házelnök egy perc néma főhajtást rendelt el az emlékére.

Ezekről lesz szó a mai ülésnapon

Az alábbi témákról tárgyal hétfői ülésén a parlament:

  • A közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről és az azokhoz szükséges törvények módosításáról szóló előterjesztést, amelynek célja a korrupciós kockázatok csökkentése, illetve annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodása összhangban álljon adózott jövedelmükkel.
  • A pénzmosás megelőzését és egyes zárt körű tőkealapokat érintő szabályozási területek módosításáról szóló törvényjavaslat ezen alapok esetében feloldja az értékpapírtitkot a tényleges tulajdonosi adatok hatósági rögzítéséhez szükséges folyamatokban.
  • Vita lesz az egyes törvényeknek december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő módosításáról is.
  • Napirenden szerepel a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény módosítása, amely a nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljárást is magában foglaló környezeti hatásvizsgálati eljárások ügyintézési határidejének rendezését kezdeményezi.
  • Megvitatja a parlament a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az azzal összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény módosítását, amely meghatározza, hogy mely nyilvántartási adatokat tanúsít közhitelesen a cégjegyzék, valamint a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása.
  • Tárgyalják a képviselők a Magyar Rádió és Televízió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság alapító okiratának elfogadásáról és az átalakuláshoz kapcsolódó egyes intézkedésekről, valamint a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság létrehozásáról és alapító okiratának elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatokat. Ezek célja az alapító okirat formális elfogadásán túl az új közmédia-struktúra társasági jogi, tulajdonosi, szervezeti, vagyoni és átmeneti szabályainak egységes, áttekinthető rendezése.
Olvasói sztorik