Kultúra

Tarr Zoltán megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaház élén

Kőrös Gábor / 24.hu
Kőrös Gábor / 24.hu

Tarr Zoltán november 2-ától megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntést az intézmény átvilágításának megállapításai alapján hozta meg a miniszter.

Az új főigazgató kinevezéséig ideiglenesen Ivacs Balázs látja el a vezetői feladatokat.

Az intézkedés a Magyar Állami Operaház előadásait nem érinti – derült ki a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter posztjából.

Az átvilágítás számos szabálytalanságot tárt fel. Többek között megállapította, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forint összegben fizettek ki olyan célprémiumokat, amelyekhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség. A kifizetések alapjául szolgáló célfeladatok között kommunikációs tevékenységek és főzeneigazgatói feladatok is szerepeltek.

Úgy fogalmaznak még közleményükben: „A megbízott főigazgató feladata lesz a feltárt szabálytalanságok további vizsgálata és a hiányosságok megszüntetése, valamint annak megállapítása, hogy felmerül-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja, amely indokolttá teheti a szükséges jogi lépések megtételét.”

Később Nagy Ervin is megfogalmazta gondolatait az ügyben.

Operaénekléstől a HírTv-ig

Ókovács Szilveszter eredetileg zenei pályára készült: a győri Zeneművészeti Főiskolán magánénektanári és kamaraművészi végzettséget szerzett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen operaénekesi diplomát kapott. Tanított, fellépett, 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től a Nemzeti Filharmónia szólistája volt.

Már 1989-ben rádiózott, a veszprémi Radio Jamben kezdett műsorvezetőként dolgozni, később a Bartók Rádióban és a Lánchíd Rádióban is megfordult. A televíziózásba a Satelit csatorna riportereként kapcsolódott be, majd 2002-től a HírTv műsorvezetőjeként és szerkesztőjeként dolgozott.

Az ARTéria, a Főszerepben, a Lapzárta és a Hír+Háttér című műsorok révén a kulturális és közéleti médiában is ismertté vált.

Kummer János

1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadójaként dolgozott, 2000 és 2002 között pedig a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója volt. 2001-ben az Erkel Színház ügyvezetői, 2002 és 2005 között az Operaház kommunikációs igazgatói tisztét töltötte be. 2005 után visszatért a médiához, 2010 novemberében pedig a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma a Duna Televízió vezérigazgatójává választotta.

A 2010-es kormányváltás után a közmédia vezetői pozícióinak újraosztása zajlott. Ókovács pedig a Duna Televízió éléről nem sokkal később az Operaházhoz került.  

Kormánybiztosból főigazgató

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik