Az utóbbi években Magyarországon számos vidéki kocsma zárt be végleg, vagy alakult át, elveszítve korábbi funkcióját. A Hitel nincs című fotósorozatomban Kelet-Magyarország hátrányos helyzetű térségeinek még működő kocsmáit kerestem fel, és fényképeztem szubjektív szempontok alapján.
– írja Sivák Zsófia, hozzátéve, hogy a projekt személyes kötődésből indult.
„Kerecsenden nőttem fel, egy körülbelül kétezer fős kelet-magyarországi faluban. Gyerekkoromban hat kocsma működött a településen. Hangos, mozgalmas helyek voltak, ahol mindig történt valami: zene, buli, veszekedés. Ha valaki társaságra vágyott, információra vagy segítségre volt szüksége, elment a kocsmába.
A családomban jelen volt az alkohol- és a szerencsejáték-függőség, így ezek a helyek az én életemben is fontos szerepet játszottak. Számomra a kocsma kettős jelentésű hely. Egyszerre kötődnek hozzá otthonos, sokszor kifejezetten vicces gyerekkori emlékek és nagyon nyomasztó tapasztalatok.
Amikor felnőttként visszatértem ezekre a helyekre fotózni, azt tapasztaltam, hogy a korábbi közösségi élet nagyrészt eltűnt. A hat kerecsendi kocsmából addigra lényegében egy maradt, az is rendszertelenül működött. Hamar kiderült, hogy nemcsak Kerecsenden változott meg ennyire a helyzet.
A környező falvakban, majd Borsodban, Nógrádban, Békésben és Kelet-Magyarország más területein folytattam a fotózást. Újra és újra hasonló történetekkel találkoztam. Számos kistelepülés mindennapjait meghatározza az elvándorlás, a munkalehetőségek hiánya, a szegénység és a lakosság elöregedése. Ezek az egymással összefüggő folyamatok hozzájárulnak a települések társadalmi és gazdasági leszakadásához, a helyi szolgáltatások eltűnéséhez és az ott élők fokozódó elszigetelődéséhez.
A kocsmák bezárásával nemcsak egy-egy vendéglátóhely szűnik meg, hanem a helyi közösségi élet egyik fontos színtere is.
A még működő helyeken a vendégekkel és a kocsmárosokkal folytatott beszélgetések során elsősorban arra kerestem a választ, hogy milyen szerepet töltenek be ezek a terek a törzsvendégek mindennapjaiban. A találkozások a sorozat meghatározó részévé váltak. Tapasztalataim alapján a kocsma nem elsősorban a szórakozás helyszíne, hanem sokak számára a társas kapcsolatok fenntartásának egyik utolsó helyi lehetősége, gyakran egyfajta menedék a magány elől.
A portrék mellett a kocsmák tárgykultúrája is hangsúlyos szerepet kap. A különböző korszakokból megmaradt bútorok, dekorációk és házilag kialakított megoldások sajátos vizuális világot hoznak létre. Ez a barkácsesztétika számomra egyszerre árulkodik a lehetőségek hiányáról és a találékonyságról. A gyakran humoros vagy abszurd részletekben ugyanaz a kettősség jelenik meg, amely a saját emlékeimet is meghatározza.
A Hitel nincs nem átfogó felmérés a magyarországi kocsmákról, hanem személyes nézőpontból felépített sorozat, amelyben egyszerre jelenik meg a vidéki közeghez való kötődésem és az attól való eltávolodásom”
– írja Sivák, aki a munkát könyv formájában tervezi lezárni.
A képeket nem földrajzi vagy időrendi sorrendben mutatom be, hanem egy asszociatív narratíva mentén, amelyben a különböző településeken készült fotók fokozatosan egyetlen képzeletbeli kocsmává állnak össze.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2014-ben alapította meg a nagydíjat, amelyet először 2015-ben ítéltek oda. A díj sajátossága, hogy nem egy lezárt életművet jutalmaz, hanem olyan, már bizonyított fotográfusokat támogat, akiktől további jelentős munkák várhatók. Különös figyelmet fordítanak a dokumentarista indíttatású, társadalmi kérdésekre érzékenyen reflektáló alkotásokra.
A 2022-ig működő elismerés finanszírozási nehézségek miatt szünetelt. Újraindítását a Capa Központ 2025 októberében, Robert Capa születésének 112. évfordulóján jelentette be.
Az idei pályázaton öt döntős versenyzett a nagydíjért: a Balázs Zsolt és Sióréti Gábor alkotta Depth of Field Narrative Group (DNG), Melegh Noémi Napsugár, Pályi Zsófia, Sivák Zsófia és Váradi Viktor. A finalisták nyilvános, angol nyelvű prezentáción mutatták be munkáikat a nemzetközi zsűrinek, amely ezt követően zárt ülésen döntött a győztesről. A döntőbe jutott öt pályázó egyenként 500 ezer forintban részesült, a nagydíjas pedig ezenfelül 2,5 millió forintot kapott, így összesen hárommillió forintos pénzjutalmat nyert.
A nagydíjról öttagú nemzetközi zsűri döntött, amelynek elnöke David Campany, a New York-i International Center of Photography (ICP) kreatív igazgatója, a kortárs fotográfia nemzetközileg elismert kurátora és szakírója volt. A testület munkájában Wiktoria Michałkiewicz nemzetközi művészeti menedzser, Sopronyi Gyula és Szombat Éva fotográfusok, valamint Manfred Wiplinger, a bécsi Galerie Krinzinger igazgatója vett részt. A zsűri munkáját Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója segítette.
A megújult díj egyik legfontosabb változása, hogy a pénzjutalomhoz ezúttal külföldi szakmai lehetőség is társul. A Capa Központ és a Galerie Krinzinger együttműködésének köszönhetően a nyertes 2000 eurós kiállítási támogatást kap, 2027-ben Bécsben mutathatja be projektjét, és egyhónapos művészeti rezidencián vehet részt. A kezdeményezés célja, hogy a kortárs magyar fotográfusok nemzetközi szakmai kapcsolatai és láthatósága is erősödjön.
A díjat dr. Sári Zsolt államtitkár és David Campany adta át.
