Nagyvilág

Krími népszavazás: Magyarország szerint is törvénytelen

Az Ukrajna Alkotmányát sértő népszavazás eredménye illegitim és jogellenes - közölte a külügyminisztérium.

A népszavazás nem lehet alapja a Krím státusza megváltoztatásának. A kiírásáról hozott döntés, majd annak megtartása súlyosan veszélyezteti az ukrajnai válság békés és politikai rendezésére irányuló erőfeszítéseket.

A Külügyminisztérium ismételten megerősíti, hogy Magyarország teljes mértékben elkötelezett Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett.

A Külügyminisztérium felhívással fordul az ukrajnai válságban érintett valamennyi félhez annak érdekében, hogy tartózkodjanak az olyan provokatív lépésektől, amelyek a feszültség növekedéséhez és erőszak alkalmazásához vezethetnek, beleértve az Ukrajna területén élő nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek – hangsúlyosan a Magyarország számára kiemelten fontos kárpátaljai magyar közösség – biztonságérzetét és jogbiztonságát veszélyeztető döntéseket.

Sürgetjük az orosz felet, hogy további lépésekkel ne élezze a válságot, hanem annak rendezése érdekében mielőbb kezdjen tárgyalásokat az ukrán kormánnyal, kihasználva a nemzetközi közvetítésre vonatkozó felajánlásban rejlő lehetőségeket is – áll a külügyminisztérium közleményében.

Délig a szavazásra jogosultak fele már leadta voksát. Az eredmény borítékolható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik