Nagyvilág

EP-elnök: nemzetközi jogot sért a krími népszavazás

A nemzetközi jog megsértésének és Ukrajna területi egysége elleni támadásnak nevezte vasárnap a krími népszavazást Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Schulz a Der Standard című osztrák napilap pódiumbeszélgetésén úgy vélte, a voksolás után a Krím félsziget el fog szakadni Ukrajnától. Az Európai Unió külügyminiszterei arra készülnek, hogy hétfői brüsszeli tanácskozásukon szankciókat fogadjanak el Oroszországgal szemben, egyebek mellett beutazási tilalmakról és bankszámlák befagyasztásáról határozhatnak.

Az EP elnöke elismerte, hogy néhány tagállam vonakodik attól, hogy szigorúbb intézkedéseket léptessenek életbe Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai politikája miatt. Amikor már konkrét lépésekről van szó, a kormányok hozzáállása “heterogén képet fest” – fogalmazott.

Schulz, aki az Európai Szocialisták Pártjának jelöltje az Európai Bizottság elnökének tisztségére, elmondta: arra számít, hogy a földgáz- és olajipart érintő büntetőintézkedéseket hoznak majd Oroszországgal szemben, aminek következtében “drámaian emelkedhetnek majd az energiaárak”. A német politikus fontosnak tartotta, hogy az EU olyan stratégiát alakítson ki Oroszországot illetően, amely a fenyegetések mellett ösztönzést is tartalmaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik