Nagyvilág

Kisiklott egy metró, rengeteg a sérült Chicagóban

Kitört a pánik, legaláb harmincan megsérültek.

Legalább harmincan megsérültek, amikor hétfőn, hajnali 3 óra körül kisiklott egy gyorsvasúti kocsi Chicagóban és felugrott a mozgólépcsőre az O’Hare nemzetközi repülőtér megállója közelében. Lapértesülések szerint egyik utas sem sérült meg életveszélyesen – írja a Chicago Tribune.

Azt még nem tudni, a jármű milyen sebességgel haladt, amikor a baleset megtörtént. A lap azt írja, a vonat “úgy tűnt”, hogy amikor a vonat beért az állomásra, gyorsabban haladt, mint általában. Az illetékes hatóságok pedig mindent kivizsgálnak majd, mind az emberi, mind a műszaki tényezőket. Egyelőre még azt sem lehet megmondani, a vezető hibázott-e, és ha igen, miben. Az NBC Chicago című lapnak nyilatkozó Jose Santiago, a tűzoltók vezetője azt sem tartja kizártnak, hogy a vezető esetleg rosszul lett a baleset előtt.

Egy, a nevét vállalni nem kívánó szemtanú így írta le a baleset utáni perceket: “Hatalmas káosz volt. Az emberek teljesen kiborultak.”

A felszín alatti közlekedés áll, az utasok pótlóbuszokkal közlekedhetnek.

 

 

És ami egészen meglepő: ilyen körülmények között ment neki a vonat a mozgólépcsőnek:

 

 

 

 

 

A szívem majdnem megszakad

Senki sem felejti el a spanyolországi vonattragédiát, amikor a vezető a kanyarban 190-es tempóval érkezett a megengedett 80-as helyett – az eredmény 79 halott, sok-sok sebesült.

Bangkokban a sajtó képviselőinek rendezett demonstráció alatt siklott ki egy vonat, ami azért volt kínos, mert épp az lett volna a demonstráció célja, hogy megmutassa, biztonságosabbak lettek a vágányok…

A HÉV történetének legnagyobb balesete is egy kisiklás: a csepeli HÉV szerelvény a legzsúfoltabb délutáni időszakban átszakította a vágánybakot a budapesti Boráros téri végállomásnál, és belerohant az állomás épületébe, a váróterembe. A baleseten 16 halálos áldozata volt, és 25-en szenvedtek különböző fokú sérüleseket. A tragédia oka egyfelől műszaki, másfelől forgalomszervezési volt (nem akarták kivenni a zsúfolt időszakból a rossz állapotú szerelvényt), és emberi hibára is szükség volt hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik