A Független Kisgazdapárt újjászervezéséről adott hírt keddi sajtótájékoztatóján a párt elnöke, Réti Miklós. Az eseménynek a vitatott tulajdonjogú Belgrád rakparti kisgazda székház adott otthont. Az épület sorsával kapcsolatban a párt vezetői rendkívül szűkszavúak voltak, a Népszava érdeklődésére csupán annyit árultak el: jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a magát szintén a székház tulajdonosának valló Szeremley Huba borász-vállalkozóval, s az egyeztetések lezártáig nem kívánnak részletekbe bocsátkozni.
A párt körüli visszásságokról szólva sajtótájékoztatójukon a kisgazdák azt is kijelentették: hogy a Torgyán József nevével fémjelzett évek alatt esetlegesen elkövetett gazdasági visszaélésről egyelőre nem találtak bizonyítékot. A résztvevők inkább azt hangsúlyozták: történelmi pillanat egy civakodásáról elhíresült párt életében, hogy céljaik eléréséért mindannyian együtt kívánnak menetelni. Így Réti Miklós pártelnök szerint végre esély nyílt a széthullott párt újjászervezésére, egyesítésére, illetve a kisgazda tagok és szimpatizánsok mozgósítására.

Ajánlott videó
- 14:46 Marco Rossi: Dibusz Dénes nem végleg került ki a keretből
- 14:40 Rónai Egon Köböl Anitáról: Alkalmas, méltó, jön-megy, mint egy manöken
- 14:19 Csatornával kötnék össze a Dunát és a Tiszát, de jó ötlet ez?
- 14:16 Gulyás Gergely: A kormány tagjai a végkielégítésüket egy kárpátaljai gyermekotthonnak ajánlják fel
- 14:05 Katonai tiszteletadással fogadták Ruszin-Szendi Romuluszt a HM épületénél, Pálinkás százados is jelen volt
- 14:00 Orbán Anita: Elvárjuk a civilek elleni agresszió azonnali leállítását
- 13:59 Pénzügyi sokkra készülhetnek a magyarok nyártól az „Orbán-rendszer öröksége” miatt
- 13:56 Béndek Ábris: Magyarországon nem rendszerváltás zajlik, hanem alkotmányozó pillanat
- 13:36 David Attenborough-ról neveztek el egy babát, aki pont a dokumentumfilmes 100. születésnapján jött világra
- 13:32 A Biblia visszanyalt – vallásfilozófus a Magyar Péternek szánt idézetről
- 13:27 „Kisöpörnék” az Otthon Startot, a program átírását sürgetik a szakmai szervezetek
- 13:27 A HM több mint egybillió forintos szerződést kötött a 4iG űrtechnológiai cégével a választás előtt
- 13:24 Bródy-nappal indul az idei Sziget
- 13:18 „Tíz másodperc alatt megegyeztünk, mert szeretek focizni” – szerződést hosszabbított Böde Dániel Pakson
- 13:11 Távozik a közmédiától Élő Gábor, a Hirado.hu főszerkesztője
- 13:27 A HM több mint egybillió forintos szerződést kötött a 4iG űrtechnológiai cégével a választás előtt
- 05:30 Kognitív disszonancia? Gaslighting? Teszteld, mennyire vagy képben ezekkel a pszichológiai fogalmakkal!
- 11:01 Felhördült a szakma, amiért Tarr Zoltán a Magyar Művészeti Akadémiával közösen dolgozná ki a kormány kultúrpolitikáját – reagált a miniszter
- 07:00 Ezekben az ügyekben bizonyíthatja az Alkotmánybíróság, hogy szakított a NER-rel
- 08:09 „Lekevertem a barátomnak két pofont, és levettem róla a felső ruháját. Hajnalban elmentem hozzá, de ekkor már halott volt”
- 10:00 A rendszerváltás elérte a Corvinust is: 150 oktató tiltakozik, megszüntetnék az alapítványi működést
- 08:56 Visszakaphatja egyházi státuszát az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – A Tisza cáfolja, hogy lett volna erről egyeztetés
- 11:42 Republikon: Magyar Péter tábora két és félszer akkora, mint Orbán Viktoré
- 12:36 Párja előtt verte szét egy férfi fejét egy testvérpár a Keleti aluljárójában
- 13:32 A Biblia visszanyalt – vallásfilozófus a Magyar Péternek szánt idézetről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!