A mérkőzésen végig a hazaiak kezdeményeztek, de az Elche kapusa, a 39 éves argentin Matías Dituro hat hatalmas bravúrt is bemutatott. A hazaiaktól Alberto Moleiro kétszer is betalált, de mindkét gólt les miatt érvénytelenítette a játékvezető.
A magyar kapus kedden kihagyta csapata Bajnokok Ligája-mérkőzését, mert aznap hajnalban fegyveres rablók betörtek az otthonába, és kirabolták.
Hétgólos meccset nyert a Barca
A címvédő és éllovas Barcelona 5-2-re nyert az 54. perctől emberhátrányban lévő Betis vendégeként. Lamine Yamal a 10. percben parádés megmozdulás végén lőtt a jobb felsőbe (0-1), a védekezésre kényszerített hazaiak azonban egy szöglet után Valentin Gomez fejesével egyenlítettek a 27. percben (1-1).
A 41. percben Rodri szintén fejessel vette vissza a Barcelonának a vezetést (1-2), majd hazai részről Giovani Lo Celso hiába bombázott a kapuba 20 méterről, bőven előtte kezezés történt az akció során, így nem volt érvényes a gól, amit a Betis játékosai és szurkolói nehezen viseltek, a reklamáló Manuel Pellegrini vezetőedző sárga lapot kapott.
A második játékrész les miatt meg nem adott vendéggóllal indult, de a Barca pillanatokkal később Gabriel Jesus góljával növelte előnyét (1-3). Az 53. percben kontrából közelített a Betis – Abde Ezzalzouli talált be (2-3) –, de a félpályánál közben tömegjelenet alakult ki, amelynek eredményeként a hazaiaktól Facundo Bernalt kiállították.
A 62. percben Eric García szerezte a katalánok negyedik gólját közelről (2-4). Az emberelőnyben lévő Barcelona a hátralévő percekben rutinosan kézben tartotta a meccset, a 70. percben pedig pályára lépett a szezont remek és gólerős formában kezdő Raphinha, aki a válogatottban szenvedett kisebb sérülést, és hagyott ki azóta két meccset. A hajrában a szintén csere Dani Olmo volt eredményes (2-5).
