Letartóztatását indítványozta a Fővárosi Főügyészség annak a két budapesti férfinak, akik közel nyolc kiló drogot hoztak be vonattal Hollandiából.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyészség az eljárási jelenlétük biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, továbbá a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében kérte a két férfi letartóztatását.
Kelenföldön kapták el őket
A bőröndből – gabonapelyhes és gyümölcstortás dobozokból – 1 kiló ketamin és 2,2 kilogramm kokain, míg hat borosüvegben összesen 4,5 liter amfetaminolaj volt, emellett 6070 eurót is lefoglaltak a 33 és az 50 éves férfitól. A nyomozók kutatást tartottak egy VIII. kerületi ingatlanban is, ahol a gyanú szerint „felütötték” a drogot.
Ott további 4,4 kilogramm koffeinport és 18 liter átlátszó folyadékot foglaltak le a nyomozók. A két férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.
