Nagyvilág

Ezért nyugodtak a lefejezésre váró túszok

James Foley és sorstársai a lefejezésükről készült videókon azért tűnnek viszonylag nyugodtnak, mert annyiszor próbálták el velük a halálukat, hogy a tényleges gyilkosságnál nem tudják, hogy meg fognak halni.

A Szíriában áprilisában kiszabadult francia háborús tudósító, Didier Francois a radikális milícia fogságában megélt tapasztalatai alapján elmondta: a szélsőségesek számos alkalommal fenyegetőznek kivégzéssel anélkül, hogy végrehajtanák azt. A terroristák például rendszeresen készítettek elő keresztre feszítéseket, amelyeket aztán nem vittek végbe – idézte honlapján az al-Arabíja hírtévé csütörtökön.

“Az áldozatok a felvételeken egyszerűen nem tudják, hogy valóban a kivégzésük előtt állnak-e” – mondta Francois. Közlése szerint az emberrablók az amerikai James Foleyval bántak a legborzalmasabban, mert megtaláltak nála egy fényképet, amelyen fivére látható amerikai egyenruhában.

A Szíriában és Irakban is jelentős területeket uraló IÁ az utóbbi egy hónapon belül három nyugati túsz brutális lefejezéséről készített videofelvételt, és azokat közzétette a világhálón. A dzsihadisták további túszok meggyilkolásával fenyegetőztek, ha az Egyesült államok folytatja a milícia – egyelőre csak iraki – állásai elleni légitámadásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik