Amint arról egy hete beszámoltunk, a Banatul Sportiskola és a temesgyarmati Millenium csatája kőkemény összecsapást hozott. Egyrészt a pályán, ahol a játékvezetők 20 kétperces büntetést osztottak ki, és a hazaiak edzője, Horváth Attila is piros lapot kapott.
A lelátón ennél is keményebb volt a helyzet, a felek ököllel estek egymásnak, több férfi leesett a székéről, és több sort zuhant le a lelátón, miközben a rémült, fiatal lányok sikoltozva, néha arcukat a kezükbe temetve, sírva próbálták megnyugtatni szüleiket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Román Kézilabda Szövetség természetesen a fegyelmi bizottság elé vitte az ügyet, amely drasztikus eltiltásokat szabott ki.
A mérkőzés két játékvezetőjét három mérkőzésre tiltották el a játékszabályok helytelen alkalmazása miatt, amelyek negatívan befolyásolták a mérkőzést.

