Belföld

Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője

gajdos
Adrián Zoltán / 24.hu
gajdos
Adrián Zoltán / 24.hu
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter bejelentette, hogy távozik posztjáról Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, akinek utódját pályázaton keresik.

Szerdán közölte Facebook-oldalán a miniszter, hogy Láng István negyvenéves, elsősorban árvízvédelmi tapasztalata után új irányra van szükség a vízügyben. A tárcavezető szerint az idei nyár aszálykárai és a klímaváltozás rávilágítottak arra, hogy Magyarország vízkészletei megfogyatkoztak, becslése szerint mintegy hét Balatonnyi víz hiányzik a hazai készletből. A jövő legfontosabb feladata így a víz megtartása lesz és csak annyi víz elvezetése, amennyi feltétlenül szükséges.

Szemléletváltás kell

Gajdos László a posztban azt írja: Láng Istvánnal egyetértettek a szemléletváltás szükségességében, de, mivel a távozó vezető szakmai háttere az árvízi védekezéshez kötődik, nem szeretne a változások útjába állni.

A miniszter a jövőben is számít az eddigi főigazgató árvízvédelmi tudására.

A lemondás október 15-i hatályú. Az új vezető kinevezéséig Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság eddigi műszaki főigazgató-helyettese megbízott vezetőként irányítja az intézményt.

Néhány napon belül pályázatot írnak ki a főigazgatói pozícióra. Olyan vezetőt keresnek, aki elkötelezett a vízmegtartás mint legfőbb prioritás mellett. Gajdos László egyébként már nyáron, egy júliusi egyeztetésen is jelezte, hogy a víz elvezetése helyett annak megtartása a minisztérium célja.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik