Nagyvilág

Navracsics Orbán “építőmestere”

A Der Spiegel című német hírmagazin az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és az uniós állampolgársághoz köthető ügyekkel foglalkozó biztosi posztjára jelölt politikusról közölt portrét vasárnap megjelent számában.

Az Orbán építőmestere című írásban kiemelték, hogy a magyar politikus “tudja, miként kell fellépni a politika színpadán”, és míg “Magyarország miniszterelnöke, a nacionalista és populista Orbán Viktor verbális kisiklásokkal tűnhetett fel, Navracsics, aki eddig külügyminiszter volt, mindig megőrizte az önuralmát”.

Egyebek között hozzátették, hogy Navracsics Tibor “mostanáig kevés kompetenciát mutatott” azokon a területeken, amelyek az irányítása alá kerülnek a bizottság megválasztott elnöke, Jean-Claude Juncker tervei szerint.

Navracsics Tibor pályafutását ismertetve kiemelték, hogy a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetőjeként olyan törvényekért volt felelős, amelyek korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét és “független ellenőrző intézményeket fosztottak meg hatalmuktól”. A legismertebb e jogszabályok közül a médiatörvény, amely “a legnagyobb mértékben felszámolta az informátorok védelmét, és a politikai hírközlést ellenőrző, Fidesz-hívekből álló médiatanácsot hozott létre” – írta a Der Spiegel, hozzátéve, hogy Navracsics Tibort tartják “az új, konzervatív alkotmány építőmesterének” is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik