Nagyvilág

A pápa közös fellépésre szólította fel a vallási vezetőket

Ferenc pápa szerint a világban jelenleg zajló számtalan konfliktus fényében nem szabad tétlennek maradni.

“Eljött az idő, hogy a vallások vezetői együttműködjenek a sebek begyógyítása, a konfliktusok megoldása és a béke keresése érdekében. Nyilvánvaló, hogy (…) nem maradhatunk tétlenek ennyi szenvedés és értelmetlen mészárlás láttán” – írta a katolikus egyházfő közleményében, amelyet egy olaszországi vallásközi béketalálkozóra küldött.

Ferenc pápa közleményében megemlékezett az első világháború kitörésének századik évfordulójáról is. “Ezekben a napokban, amikor nem kevés nép segítségre szorul ahhoz, hogy megtalálja a békéhez vezető utat, ez az évszám emlékeztet minket arra, hogy a háború sohasem lehet a helyes eszköz” – írta.

“A háború sosem szükséges vagy elkerülhetetlen. Mindig van egy megoldás: a párbeszéd útja, a találkozás és az igazság keresése” – írta vasárnapi közleményében Ferenc pápa. Mint fogalmazott, a háború az erőszak spiráljába löki a népeket, amit csak nagyon nehezen lehet kontrollálni, s ami mindent elpusztít.

A katolikus egyházfő azt is hangsúlyozta, hogy a különböző vallási hagyományoknak hozzá tudnak járulni a béke megteremtéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik