Egy átfogó, nemzetközi globális kockázatértékelés szerint az emberiség akár már 2100-ra kihalhat, ha a világ vezetői nem lépnek fel határozottan a legsúlyosabb egzisztenciális fenyegetésekkel szemben. A tekintélyes orvosi szaklap, a The Lancet által felállított bizottság 17 olyan katasztrofális kockázatot azonosított, amelyek alapjaiban veszélyeztetik az emberi egészséget és a civilizáció fennmaradását a következő évtizedekben, írja a Guardian.
A mesterséges intelligencia, beleértve a biofegyvereket is, rosszindulatú használata, valamint a nukleáris konfliktusok éhínséggel együtt a kihalás kockázatát hordozzák magukban a következő 75 évben
– áll a jelentésben.
A kutatók szerint tehát egyértelműen az MI rossz használata és a nukleáris háború kitörése jelenti a legnagyobb kockázatot. Ezek után „katasztrofális fenyegetésnek” tekintik a légszennyezést, az antimikrobiális rezisztenciát, a gyermekkori alultápláltságot és az éghajlati rendszer összeomlását okozó klímaváltozást is. Emellett a hagyományos konfliktusok, a csökkenő segélyek, a túlzott alkoholfogyasztás, a magas vérnyomás, a jövedelmi egyenlőtlenségek, az alacsony iskolai végzettség, a természetes úton előforduló világjárványok, az elhízás, a rossz mentális egészség, a dohányzás és az egészségtelen öregedés is a lista részét képezik.
Ahhoz, hogy egyes fenyegetések felkerüljenek a listára, nemcsak potenciálisan nagyszámú elveszett egészségben töltött évet kell okozniuk, hanem valamilyen megoldással is kell rendelkezni azokra. Ha például a globális felmelegedést sikerülne 1,8 Celsius-fokra korlátozni, szemben a legnegatívabb jövőképekkel, amelyek szerint akár a 4,4 Celsius-fokot is elérhetjük, az a Lancet Bizottság szerint akár 1,89 milliárd évnyi egészségben töltött esztendő pluszt is jelenthetne.
A bizottság 35 szakértőből állt, megállapításait pedig a berlini Egészségügyi Világcsúcson teszik közzé. Értékelésüket évente frissítik majd, hogy újraértékeljék a 17 fenyegetést, beépítve az új adatokat és az esetlegesen felmerülő friss veszélyeket. A szerzők arra kérték a vezetőket, hogy még azelőtt kezeljék a felvetett problémákat, mielőtt azok válsággá válnának: többek között a technológiai innovációba való befektetés és az egészségügyi rendszerek megerősítése révén.

