Öt év börtönre és haté járművezetéstől eltiltásra ítélte az Egri Törvényszék azt a férfit, karddal akarta lefejezni a biztonsági őrt, majd autóval akarta elütni az őr testvérét és annak feleségét. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2024 nyarán egy áruházban tartózkodott az ismerősével. Mivel kísérője meztelen felsőtesttel lépett az üzletbe, ezért a biztonsági őr távozásra szólította fel őket. A vádlott ekkor kiabálva szapulni kezdte, majd megöléssel fenyegette az őrt. A biztonsági őr még aznap este közölte vele, feljelenti őt a történtek miatt. A férfi ekkor kardot ragadott és lefejezéssel fenyegette az őrt.
El akarta ütni az őr testvérét és annak párját
Ezt követően a terhelt a menekülő férfi után hajtott és megpróbálta elütni. A férfi csak elugrással tudta elkerülni a gázolást. A támadás során a házaspár mindkét tagja nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Végleg eltiltanák a vezetéstől
A bíróság öt év börtönre ítélte az elkövetőt emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, valamint folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt azzal, hogy 6 év évre eltiltotta a járművezetéstől és a közügyektől is. A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményt, ezért a törvény szigorának alkalmazása elengedhetetlen. Így magasabb tartamú fegyház fokozatú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabása indokolt.
