Kit tekinthetünk hősnek az 1956-os fegyveres felkelők közül?
Hősnek azt tarthatjuk ebben az időszakban, aki nemesen viselkedett az ellenfeleivel, nem bántott senkit, aki védekezésre képtelen volt. De hős leginkább azért volt, mert kiállt a magyar függetlenségért és szabadságért, felvette a harcot a szovjetek ellen akkor is, amikor az kilátástalannak tűnt. Azaz nem rettent meg a túlerőtől. Hozzá kell tenni: a pesti felkelők átmenetileg komoly sikereket is elértek a Vörös Hadsereg ellen. A forradalom kezdeti napjai után járta például a vicc:
„Kik a világ nagyhatalmai?”
„USA, Szovjetunió, Anglia, Franciaország, Budapest VIII-IX. kerület…”
Amikor pedig a józsef- és ferencvárosi felkelőkről beszélünk, nemcsak a legismertebb Corvin közieket kell megemlítenünk, hanem a Práter, a Tűzoltó, a Berzenczey és a Tompa utcai csoportokat is, valamint a Ferenc térieket, akik a VIII. és IX. kerület belső területeinek a nagy részét ellenőrzésük alatt tartották október 28-ára, a nevezetes fegyverszünet idejére, amikor azt mondhatjuk, hogy a forradalmi követelések jelentős része – legalábbis átmenetileg – teljesült a következő néhány nap alatt.




