Nagyvilág

Hadat üzent az Unió a nejlonzacskóknak

Radikálisan csökkentené a vékony nejlonzacskók számát az Európai Parlament.

A strasbourgi plénumon elfogadott állásfoglalás 2017-ig a 2010-es szint felére, 2019-re pedig ahhoz képest nyolcvan százalékkal csökkentené az 50 mikronnál vékonyabb, környezetet leginkább szennyező nejlonzacskók számát. Ezt termékdíjak, piaci korlátozások vagy akár tilalom bevezetésével is elképzelhetőnek tartják az EP képviselői – írja az MTI.

Sok a szemét

Az indoklás szerint a vastagabbakkal ellentétben ezeket a vékony szatyrokat az emberek szinte sosem használják egynél többször, és rögtön a szemétbe kerülnek. Becslések szerint minden európai polgár évente 198 nejlonzacskót használ, és ennek 90 százaléka a vékony fajtához tartozik. Az Európai Bizottság becslése szerint 2010-ben 8 milliárd ilyen zacskó került a szemétbe, szennyezve a környezetet.

Az EP célja az, hogy 2019-re a boltok egyáltalán ne adjanak ingyen nejlonzacskókat sehol az Európai Unióban. Ez alól csak a húsok, halak és tejtermékek csomagolására használt nagyon könnyű műanyagok jelenthetnek majd kivételt. A zöldségek, gyümölcsök csomagolására használt nejlonszatyrokat újrafeldolgozott papírból, vagy lebomló és komposztálható anyagokból készült tasakoknak kell felváltaniuk.

A választások után kezdődhet

A dokumentum elfogadásával az Európai Parlament a maga álláspontját fogalmazta meg a kérdésben, amelynek alapján a választások után megalakuló új strasbourgi plénum megkezdheti majd az egyeztetéseket az EU másik társjogalkotó intézményével, a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanáccsal. Az úgynevezett rendes jogalkotási eljárás keretében ugyanis uniós jogszabályt csak úgy lehet megalkotni, ha azt az EP és a tanács is azonos formában elfogadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik