Az „elmúlttizenhatév” második kormányzati ciklusa azzal kezdődött, hogy a „vármegyei” közigazgatási hivatalokba olvasztották – főosztályokként – a korábbi tíz (még korábban 12) regionális környezetvédelmi hatóságot. Ennek hatását sokan hamarosan a saját bőrükön érezhették. Az őket védő környezetvédelmi előírások helyett (vagy jó esetben mellett) ugyanis ettől kezdve az addig független hatóság ügyintézőinek a kormány – és annak feje – alá rendelt „főispán” utasításait kellett végrehajtaniuk, aztán kínlódhattak, hogy az ukázhoz valamiféle jogszabályi alátámasztást találjanak.
Az egykori regionális környezetvédelmi felügyelőségek sérelmezett döntése ellen fellebbezést lehetett beadni, amit a másodfokon eljáró országos környezetvédelmi főfelügyelőség bírált el, ez ellen pedig közigazgatási pert lehetett indítani. Utóbbi jóval költségesebb és hosszabb ideig tart.
Pontosan ezért döntött úgy az Orbán-kormány, hogy az olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbb fellebbezési lehetőséget megszünteti. Ezt a jogot – a Magyar Mérnöki Kamara érveit részben elfogadva az úgynevezett környezeti hatásvizsgálatra köteles eljárásokra korlátozva – részlegesen 2022-ben állította vissza.
A miniszter után a második legfontosabb ember
A most társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint jövő nyártól visszatér a régi rend: Ennyiben hasonlóak lesznek az ügyészi szervezethez.
Döntéseik ellen újra lehet majd fellebbezni, mégpedig a januárban felálló új országos zöldhatósághoz. Amelynek a korábbiaknál is szélesebb jogköröket adnak, vezetője a miniszter után a második legfontosabb ember lesz a környezetvédelmi tárcánál, akit szintén nem lehet – hatósági jogkörében eljárva – utasítani. Részt vesz majd a miniszter jobbkezeként
- a környezetvédelmi stratégia kialakításában,
- véleményezi a tervezett jogszabályokat,
- valamint ő nevezi ki az elsőfokú hatóságok vezetőit is.
Ez utóbbira – és egyáltalán, az új hatósági szervezet kialakítására – lesz szükség arra a fél évre, amíg átmenetileg még a közigazgatási hivatalokban, de már az új főhatóság irányítása alatt működnek a területi szervek. A hatósági munka minősége tehát – hasonlóan a megyei ügyészségekéhez – azon múlik, hogy mind szakmai, mind emberi kvalitásaiban csúcsminőségű főhatósági vezetőt ültessen maga mellé a miniszter.
Így javulhat a lakosság érdekérvényesítése
Mindezt a mindennapokban is észreveszik majd azok, akik úgy érzik, hogy hátrányos számukra egy-egy beruházás: a bűzös vagy zajos üzem a házuk tőszomszédságában, az új, brutálisan túlépített lakó- és irodapark, a sertéshizlalda vagy akár egy állami beruházás, útépítés, vízrendezés. Nem lesznek kitéve annak, hogy az efféle beruházásokat azzal a kitétellel engedélyezik, hogy attól „jelentős környezeti hatás nem várható”, aztán, mire esetleg – fellebbezési lehetőség híján a bíróságon, évek múltán – kiderül, hogy de, várható, sőt be is következett, addigra már a kész üzemet ilyen-olyan okból nem kell lebontani.
Így készült el többek között
- a hatalmas közúti forgalmat gerjesztő lakó- és irodapark a régi Közvágóhíd helyén a főváros IX. kerületében,
- a Garancsi István- féle hasonló „fejlesztés” a Duna túloldalán a Kopaszi-gáton,
- kiemelt beruházásként kaptak engedélyt az akkugyárak,
- illetve az akkukhoz szükséges termékeket előállító üzemek (e két utóbbinál a kiemelt státusz üresítette ki a kivételképpen fennálló fellebbezési jogot).
Hiszen pontosan az volt a tavasszal megbukott kormány célja, hogy az érintett, a beruházás kárait elszenvedő lakosság elhallgattatásával tegye vonzó befektetési célponttá a csókosok és a kiválasztott külföldi beruházók számára az országot.
Aligha fordulhat elő olyan eset, hogy, bár rosszul lesznek a légszennyezéstől az üzemet – lakossági nyomásra – ellenőrző hatósági emberek, végül nevetségesen kis összegű bírsággal megússza a szennyező, e konkrét esetben a dél-koreai SungEel cég bátonyterenyei akkuhulladék-feldolgozója.
Különös szabályok az akkuiparra
A Kánaán természetesen nem jön el – legalábbis nem azonnal a tervezett kormányrendelettől. Elsősorban azért nem, mert pontosan a legneuralgikusabb téma, az akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenységek ügyében a magyar jogalkotásban eddig ismeretlen fogást vetne be. A normál ügymenet helyett elvenné a megyei zöldhatóságtól az ügyintézést, és azokat rögtön az országos főhatósághoz, tehát az egyébként másodfokú instanciához telepítené. De akkor kihez fordulhat, akinek jogos érdekét, egészségét, nyugalmát veszélyeztetné az engedélyezett tevékenység?
A mérnöki kamara bírálata szerint a rendelettervezet jelenlegi változata alapján kétféle értelmezés lehetséges: az egyik, hogy megszűnik a fellebbezési lehetőség, és az orbáni rendszerben bevezetett, rögösebb bírói út marad. Ez aligha lehet az új kormány célja. A másik értelmezés szerint maga a miniszter, Gajdos László lenne a másodfok.
Ha a miniszter döntene egy hatósági eljárásban, azzal egy eddig a magyar jogban példátlan megoldást vezetnének be, ami akár hasznos innováció is lehetne. Valójában azonban ezt helytelen úgy tálalni, hogy lám, a kormány kiemelt figyelmet fordít az akkumulátoripar esetleges környezeti, egészségügyi kárainak megelőzésére. Ezzel a megoldással ugyanis éppenséggel a politikai szinten meghozott döntések áterőltetésére nyílna lehetőség, illetve ezzel a miniszter – a jogalkotás részese – a jog alkalmazását befolyásolná, hatósági jogköröket vonna el, amit a jogszabályok tiltanak.
Mindezt továbbgondolva, a másodfokon eljáró, nem szakjogász miniszter nyilván kiszignálná a feladatot az erre apparátussal rendelkező országos főhatóságra, tehát a napi gyakorlatban az a szerv döntene a fellebbezésről, amely – a területi szervek helyett – első fokon meghozta a határozatot. Magyarán,
A társadalmi egyeztetés során, az idő rövidsége ellenére erre az ellentmondásra nyilván többen is felhívják majd a jogalkotó figyelmét: látszólag kiemeli és különleges státuszt ad az akkuügyeknek, valójában megteremti a kézi vezérlés lehetőségét, amitől – tételezzük fel jóhiszeműen – a Tisza-kormány szabadulni igyekszik.
A cikk szerzője: Szabó Gábor.
