Foci

Ez most nem festett jól – osztálynapló, Magyarország-Ukrajna 0-1

Szoboszlai Dominik és Willi Orbán.
Varga Jennifer / 24.hu
Szoboszlai Dominik és Willi Orbán.
Szoboszlai Dominik és Willi Orbán.
Varga Jennifer / 24.hu
Szoboszlai Dominik és Willi Orbán.
Küzdelmes, ikszes meccsen kapott ki hazai pályán Ukrajnától a magyar válogatott a Nemzetek Ligája B-divíziójának nyitómeccsén. Rossi szerint a szerencse pártolt el mellőlünk, de mi azért osztályoztuk a játékosainkat.

TÓTH, Balázs – 7
Amit egy kapus megtehet, megtette. Krasznopir ziccerénél óriási bravúrral védett a 77. percben, de ezen kívül is akadt fontos hárítása, sőt, akkor is átjátszhatatlan volt, amikor az ukrán támadók lesről vették célba a kapuját. Szokás szerint jól élt együtt a játékkal, egyszer tisztázott, kétszer a kapujából kifutva mentett. A gólnál tehetetlen volt, amit talán föl lehet neki róni, hogy a hosszú labdái ezúttal nem működtek: hét indításából csak egy talált csapattársat.

BOLLA, Bendegúz – 5
Az első harminc percben, amíg a csapat játéka működött, az egyik legaktívabb játékosunk volt – más kérdés, hogy mint általában, ezúttal is legalább annyit vett el, mint amennyit adott. Behúzott két kötényt, kiosztott négy(!) kulcspasszt, három beadásából kettő is jó helyre ment, a 19. percben pedig még ziccerbe is került – igaz, csúnyán kihagyta kvázi üres kapura. Négy érintése is volt az ellenfél tizenhatosán belül, szokás szerint jól helyezkedett tehát, megjátszható volt, ám megint túl sokszor hozott rossz döntéseket. Vesztett 14 labdát, és az ellenfél térfelén csak 73%-os pontossággal passzolt. Amikor a második félidőben a válogatott a baloldalt is elkezdte használni, némileg eltűnt, végül a csapattal együtt szürkült bele a meccsbe.

Bolla Bendegúz passzai Ukrajna ellen.
SofaScore Bolla Bendegúz passzai Ukrajna ellen.

ORBÁN, Willi – 7
Hatszor avatkozott játékba az ellenfél tizenhatosán belül, négyszer vette célba a kaput, és 113 alkalommal ért labdába. Ezek azok a mutatók, amelyekben Orbán a magyar válogatott legjobbja volt az ukránok ellen, ami jól mutatja: nem rajta múlt a vereség, elképesztő melót tett a közösbe. És persze hozta a kötelezőt is – megnyerte az összes fejpárbaját (4/4), ötször tisztázott, volt szerzett labdája, egyszer pedig utolsó emberként szerelt önfeláldozóan. A hosszú labdákkal ellenben neki is meggyűlt a baja, kilenc indításából csak kettő sikerült – ki tudja, Varga Barnabással a csapatban talán ez a mutató is másképp nézett volna ki. Pótolhatatlan.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik