Nagyvilág

Silvio Berlusconi nevét vette fel Milánó legnagyobb repülőtere

MATTEO BAZZI / ANSA / AFP
MATTEO BAZZI / ANSA / AFP

Péntektől hivatalosan is Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök nevét viseli a Milánó-Malpensai repülőtér – írta az Ansa alapján a Telex. Silvio Berlusconi legidősebb gyereke, Marina Berlusconi azt mondta, büszkeséggel tölti el és elérzékenyíti az a gondolat, hogy látogatók ezreit fogadja majd az apjáról elnevezett reptér. „Mi lehetne jobb név egy olyan hídnak, mint ez? Silvio Berlusconi olyan ember volt, aki mindig párbeszédre törekedett mindenkivel” – fogalmazott a néhai politikus lánya.

A volt olasz miniszterelnök 86 éves korában, 2023. június 12-én halt meg a milánói San Raffaele kórházban. A volt kormányfőt tüdőgyulladással és leukémiával kezelték. Berlusconi állapota 2020-ban már egyszer kritikus volt, akkor koronavírus miatt feküdt kórházban. 2016-ban szívműtétje volt, de küzdött prosztatarákkal is.

Berlusconi a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt. Három alkalommal töltötte be ezt a tisztséget: 1994–95-ben, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig.

Berlusconi 1973-ban megalapította a Telemilano televíziós céget, 1980-ban pedig Canale 5 néven Olaszország első kereskedelmi tévéhálózatát. Az évtized végére az ország egész területét lefedték Berlusconi csatornái. Mediaset TV nevű cége döntő szerepet játszott politikai sikereiben: a tulajdonában lévő csatornák híradói és más információs műsorai gyakran tartalmaztak burkolt vagy nyílt politikai propagandát.

Berlusconi 1986-ban vásárolta meg az AC Milant, 31 évig tartó vezetése alatt az olasz futballklub 29 trófeát nyert, ötször a BEK/BL-serleget is elhódították.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik