Közzétették az Európai Bíróságnak a Sebestyén kontra Raiffeisen-eljárásban hozott határozatát. A Kásler házaspár pere után a nyugdíjas hitelfelvevő ügye volt a második olyan hazai devizavita, amely a luxembourgi székhelyű testület elé került.
A luxembourgi fórum szerint a hazai törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel. Az uniós testület rámutatott: a feltételt önmagában még nem teszi tisztességessé, ha a fogyasztónak az aláírás előtt általános tájékoztatást adtak róla – számol be a Magyar Nemzet.
A devizaadós a lap szerint azt kérte a Szombathelyi Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a hitelszerződés azon kikötését, amely szerint a felek jogvitáinak eldöntésére a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság jogosult. Ezen bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni, és az ilyen eljárás “rendszerint költségesebb, mint a rendes bíróság eljárása” – írta a Magyar Nemzet.
Az Európai Bíróság szerdán, április 30-án várhatóan kihirdeti határozatát a Kásler házaspárnak az OTP ellen indított perében is. Ezt az előzetes eljárást a Kúria kezdeményezte, egyebek között arról érdeklődött, vizsgálhatja-e a magyar igazságszolgáltatás, hogy a devizahiteles fogyasztói szerződések tisztességes feltételeket tartalmaznak-e vagy sem – ismerteti a napilap.