Erling Haaland duplázott, Norvégia pedig 3-2-re legyőzte Dániát a Nemzetek Ligája elitdivíziójában.
A 4. csoport északi rangadóján a hazai pályán játszó norvégok a meccs elején kétgólos előnybe kerültek, előbb Bobb, majd Haaland talált be, így már a 18. percre megnyugtató volt a hazai előny. Damsgaard aztán egy látványos szabadrúgásgóllal szépített, majd a 60. percben kiegyenlített Dánia Höjlund révén.
Ugyanebben a csoportban győzött Portugália is, amely Joao Félix találatával verte 1-0-ra Walest. Cristiano Ronaldo kezdőként 68 percet kapott, volt egy VAR-ral visszavont gólja és kihagyott egy hatalmas ziccert.
Iksszel indult a Klopp-éra
Jürgen Klopp döntetlennel debütált a német válogatott kispadján. Csapata azzzal a Hollandiával játszott 1-1-et idegenben, amelynél szintén új szövetségi kapitány van Xavi személyében.
A hollandok már korán betaláltak, de kapus akadályozása miatt elvették Van Dijk gólját. A vendégeknél Havertzet a 30. percben le kellett cserélni sérülés miatt. A hazaiaknál Brobbey húzódott meg és ült a földre, a csapattársai hiába mutogattak, a németek nem álltak meg, végigvitték a támadásukat és Nmecha révén előnybe kerültek – komoly lökdösődés alakult ki ezt követően. Brobbey-t végül le kellett cserélni.
Adeyemi hagyott ki egy nagy ziccert még az első félidőben, majd a másodikban már elsősorban a hollandok támadtak, Ter Stegen azonban nagy védésekkel őrizte az előnyt. A 92. percig tartotta magát a német védelem, akkor Gakpo pontot mentett csapatának Van Bommel látványos gólpassza után.
Ugyanebben a csoportban a szerbek hiába vezettek már a 4. percben, 2-1-re kikaptak otthon Görögországtól.
Szürreális piros lap Ausztriában
A B divízióban az osztrákok hazai pályán 3-1-re verték Izraelt. A vendégek az 55. percben még egyenlítettek Sayed Abu Farchi fejesével, majd a játékos a szögletzászlóhoz rohant, amit kivette a helyéről, és úgy ünnepelt, mintha puskával lőtt volna. Kapott ezért egy sárgát, de az neki már a második volt a meccsen, úgyhogy kiállították.
Saied Abu Farchi second yellow card against Austria because of his goal celebration (56’)
byu/CautiousCottager insoccer

