Kultúra

Müller Péter Sziámi: Hedonista, pánszexuális házibulinak képzeltem az életet

Müller Péter Iván – „Sziámi” – Kossuth-díjas magyar költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember. Interjú 2026. augusztus 31-én.
Varga Jennifer / 24.hu
Müller Péter Iván – „Sziámi” – Kossuth-díjas magyar költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember. Interjú 2026. augusztus 31-én.
Varga Jennifer / 24.hu

Müller Péter Sziámi: Hedonista, pánszexuális házibulinak képzeltem az életet

„Mindenki szeret hatni. Szeretsz hatni a lányra, akinek udvarolsz. Szeretsz hatni a gyerekeidre, hogy ne szaladjanak el. Szeretsz, szeretnél hatni minél több emberre. Én azért írok verset, mert hatok a soraimmal, és szeretetet kapok cserébe. Mások viszont úgy hatnak, hogy véleményt formálnak, beavatkoznak társadalmi folyamatokba, eszmerendszereket gyártanak, és azok nevében hol csodát tesznek, hol szörnyűséget követnek el.” Nagyinterjú életről és közéletről a mindjárt hetvenöt éves zenész költővel. Ja, fokozzuk a fokozhatatlant: íme az első nagyinterjúnk, melyben megvideósodik némely fotó; a betűtenger és az állókép mellé hang, gesztus és mimika is dukál.

Az anyakönyvezett neved Kovalcze Végh Péter Iván. Szoktad mondani, hogy négy apád van, de nem a vér szerintit szólítod édesapádnak.

Nem négy apám van, hanem négy apám volt. Már csak az egyikük, a kilencvenéves Müller Péter édesapám él. Az anyukám, a család összetartója is elment tavaly. Árván maradtam. A másik apám Végh György, nyugatos költő. Az ő nevére születtem, mert amikor világra jöttem, ő volt az édesanyám férje, de már nem éltek együtt, a kicsi nővérem halála távolította el őket egymástól. A tragédia után a mama beleszeretett egy Havas László nevű úrba, aki később többé-kevésbé világhírű író lett, és hol Németországban, hol Franciaországban élt. Tőle lettem én, de nem ő nevelt, mert börtönbe került, és Végh Gyuri volt olyan jó fej, hogy azt mondta a mamámnak, hogy viselhetem az ő nevét. Így lettem Végh Péter, illetve Kovalcze Végh Péter, ugyanis Végh György felvette az édesanyja, Kovalcze Anna vezetéknevét is. Plusz epizódként, hogy ne mindenki író legyen, az anyukám utóbb egy időre férjhez ment egy legendás magyar rajzfilmeshez, Csermák Tiborhoz, és hangyányin múlott, hogy legalább átmenetileg nem lettem Csermák Péter is.

Meddig voltál Végh?

Tizenegy-tizenkét éves koromig, amikor is a mamám, aki legendásan vonzó, szép nő volt, feleségül ment a számtalan udvarlója egyikéhez, az említett Müller Péterhez. Azóta vagyok én is Müller Péter. A legnagyobb örömömre. Akkoriban intézetben nevelkedtem, másfél évvel korábban kerültem be, miután a gondviselőim, az anyukám és a nagymamám, egyszerre lebetegedtek. Emlékszem a szabadulásom napjára.

Rühelltem a tanulást és a csoportos létet, megettem egy krétát, amitől fölment a lázam, akkoriban ez volt a biztos módszer, és betegszobára kerültem. Feküdtem az ágyon, bejött egy nővér, hogy jó hírem van, Petike, hazamehetsz, mert az anyukád férjhez megy. Kérdeztem, hogy kihez. Valami Müller Péterhez. Ó, akkor győztem!

Az udvarlók közül ő volt az egyetlen, aki vonzó alanynak tűnt arra, hogy az apukám legyen.

Ismerted anyukád udvarlóit?

A mama mindig bemutatta az új jelentkezőket, aztán kérdezte, akarom-e, hogy ő legyen az apukám, és mindig azt feleletem, hogy nem.

Milyen férfiak voltak?

Híresek, tehetségesek, gazdagok.

Sokan?

Nem számoltam. Akikre konkrétan emlékszem, az úgy öt-tíz ember. Neveket hadd ne mondjak. Komoly felhozatal, kiváló férfiak, hírességek. Díjnyertes alfahímek. Mind közül az akkor még kicsit se híres, csóró Müller Péter lett nekem azonnal kedves és evidens pajti. Amikor utóbb szakítottak a mamával, az ajtófélfa mellé állított, a fejem búbjánál húzott egy vonalat, meg egy másikat is följebb, és azt mondta, hogy ha legközelebb jön, már akkora leszek. És tényleg pont akkora voltam, amikor legközelebb jött.

Karizs Tamás Müller Péter Sziámi, fiával és Müller Péterrel, 2002.

Melyik volt a gyerekkorod legviharosabb időszaka?

1956. Ötéves voltam. A legrohadtabb környéken, a Klinikáknál laktunk, a gangos bérház óvóhelyén vészeltük át a legvéresebb napokat. Rengeteg halottat láttam. Amikor a legvadabb volt a harc, a papa, mármint Müller Péter Pál, úgy döntött, hogy Zuglóból, ahol az elvált anyukájával lakott, két vekni kenyérrel a hóna alatt elindul hozzánk, merthogy biztos éhezünk. Tényleg éheztünk, ugyanis az óvóhelyen az egyetlen táplálékforrásunk egy a Vöröskereszttől kapott, sokkilós konzervdobozban található, narancssárga, erősen szappan ízű ömlesztett sajt volt. Szóval jött a papa gyalog a kenyérrel, keresztül a városon, kis híján már el is jutott hozzánk, ám két sarokra tőlünk egy tankból lelőtték.

Nem nyelvbotlás, hat golyót kapott, beállt a klinikai halál, de hál’ Istennek pont a kórház előtt, és az orvosok visszahozták. Azt hittem, amit ő is egyébként, hogy a mama majd a keblére öleli és hősömnek szólítja, és állati hálás lesz neki. Ehelyett, emlékszem, bementünk hozzá a kórházba, feküdt tetőtől talpig begipszelve, gézzel betekerve, mint a Stan és Pan filmben, ahol kisúlyozott lábbal hever a dagi, és a mama iszonyúan lecseszte, hogy ő egy ilyen hülyét, aki két vekni miatt nekiindul a háborús Budapestnek, soha többé nem akar látni.

És távoztunk is. Ami nekem rendkívül rosszulesett.

Hogyan lettél Sziámi? A két szétválaszthatatlan Müller Péter?

Kínálja magát, de nem ez a megoldás.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Olvasói sztorik