Belföld

„Nemkívánatos gondolatokat ébreszthet” – színesre festett iskolakerítést kritizált egy fideszes politikus

Virág Mihály / Facebook
Virág Mihály / Facebook
Kifogásolja választókerülete egyik iskolájának új, szerinte szivárványoshoz hasonló színekre festett kerítését a fideszes Virág Mihály, aki szerint az intézményeknek külső megjelenésükben is igazodniuk kellene a lakókörnyezethez.

A XVII. kerületi önkormányzati képviselő egy hétfő esti bejegyzésben fogalmazta meg kritikáját a Szabadság Sugárúti Általános Iskolával kapcsolatban.

Virág azt írta, hogy a szülők bevonásával átfestett kerítés félreérthetetlenül egyfajta üzenetet sugall az érkező gyermekek és szüleik számára, és a fenntartó áldásával megvalósult akciót nem tartja szerencsés döntésnek. A kék, sárga, narancssárga, lila és rózsaszín árnyalatokra festett kerítésről a képviselő úgy vélekedett:

A véleményem továbbra is az, hogy minden Általános Oktatási Intézmény a falakon belül tegye a dolgát, de a külső megjelenésében igazodjon az adott »lakó« környezethez, főleg úgy, hogy nem kívánatos gondolatok még csak véletlenül se ébredhessenek Bennünk…

A képviselő, a mondanivalóját alátámasztandó, a Budapest Pride-on készült képet is mellékelt a posztjában.

Jobboldali politikusok már korábban is kiakadtak

Nem ez az első alkalom, hogy egy iskola színesre festett épülete vagy kerítése politikai vitát vált ki.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik