Életének 63. évében, szeptember 19-én elhunyt Krecz Tibor, Debrecen közismert és elismert média- és kommunikációs szakembere. Halálhírét a lánya osztotta meg a közösségi médiában – írta a HajduPress.
Krecz Tibor pályafutását újságíróként kezdte, 1992 és 1997 között a Figyelő gazdasági hetilap rovatvezetőjeként, majd felelős szerkesztőjeként dolgozott, ahová 2009-ben főszerkesztőként tért vissza.
A szélesebb nyilvánosság számára akkor vált igazán ismertté, amikor 1997-ben, az RTL Klub indulásakor a csatorna hírigazgatója lett. Nevéhez fűződik a televízió hírműsori szerkesztőségének felépítése, és televíziós vezetőként a korszak egyik legbefolyásosabb szereplőjévé vált. Később a vezérigazgató-helyettesi posztot is betöltötte, amiről 2000 tavaszán mondott le.
Később az origo.hu indulásakor játszott fontos szerepet, majd saját kommunikációs ügynökségében is dolgozott, vezetett műsort a Klubrádióban.
Tevékenysége szorosan összeforrt Debrecennel. Kulcsszerepet játszott a Nagyerdei Stadion felépítésében és sikeres működtetésében. Emellett a Future of Debrecen programot kommunikációs szakemberként segítette – írta a lap.
